Somorja a vívás dél-szlovákiai bástyája, Dunaszerdahely fociban és kézilabdában az egyik hasonló fellegvár térségünkben. Interjúalanyom mégis olyan ember, aki Dunaszerdahelyről járt a somorjai pástokra, azóta meg szülővárosában mindkét említett sportág helyi élvonalbeli klubjának kötelékében végezte, végzi a dolgát. Főleg sportolói testeket gyúr, de keze már a szlovák korosztályos, majd felnőtt labdarúgó-válogatotthoz is elért a Csallóközből. Ludik György egykori vívóval gyúrói pályafutása csúcsáról pillantottam vissza pengeforgató éveire.
A somorjai vívás történetéről írt könyvben találtam, hogy az ország legnagyobb utánpótlásbástyájává fejlődött klubban a múlt század nyolcvanas éveinek második és kilencvenes éveinek első felében volt egy dunaszerdahelyi fiú, aki naponta Somorjára járt edzésre. Magára ismer?
Hát persze hogy.
Dunaszerdahelyről Somorjára nem szoktak akkoriban utazni a fiatalok, ráadásul vívásra nem. Mi csalogatta a pástra?
Páston a Ludik fiú
Szerintem a szerencsén múlott. Édesapám ismerte az egykori somorjai, majd pozsonyi vívó, s később edző, Érsek Árpi apukáját, és rajtuk keresztül találtam a vívóterembe. Örökmozgó srác voltam, gondolkoztam a fociban, gondolkoztam asztaliteniszben, és azt mondták, próbáljam meg a vívást. Hetente elejével háromszor, utána minden nap apám vitt Somorjára.
Tehát nem busszal járt...
Nyolcéves koromban kezdtem, akkor még nagyon fiatal voltam, busszal se nagyon engedtek volna egyedül utazni. Aztán a későbbiekben már bekövetkezett ez is.
Hogy nem volt csak létszámszaporító a klubban, arról az is árulkodik, hogy hússzoros csehszlovák és szlovák bajnoki érmes, egyszeres csehszlovák és háromszoros szlovák bajnok, utóbbiból egyszer egyéniben győzött. Melyik diadalát tartja a legértékesebbnek?
Megnyertem a szlovák bajnokságot és csehszlovákiai második is voltam a juniorok között, mégpedig 1991-ben, amikor már a pozsonyi Slávia UK színeiben vívtam. Úgy emlékszem, egyéniben ez volt a legjobb eredményem. Csapatban szlovákiai viszonylatban háromszor győztünk. A felnőttek között 1993-ban a szlovák bajnoki bronzérem megszerzése után fejeztem be a pályafutásomat.
Ugyanabban az évben egyéniben végigverte a szlovákiai mezőnyt, és a csehszlovákiaiban csak nehezen vesztette el a döntőt...
Való igaz, hiszen egyetlen tussal maradtam alul volt klubtársammal, Pongrácz Pállal szemben.
Hány évet vívott összesen?
Tizenkettőt, s a végén még két évet edzősködtem is a pozsonyi Slávia UK-ban.
Mi jelentette a csúcsot vívói pályafutásában?
Mindenképpen az egyéni szlovák bajnoki cím, és egy sajnálatos második helyezés a csehszlovák bajnokságon.
Miért sajnálatos?
Mert egy találattal maradtam alul a döntőben a bajnoki címért folyó harcban. Egy támadást nem fejeztem be, és az ellenfél beleszúrt, ami a vereségemet jelentette. Élményeim közé sorolom, hogy tizenöt évesen voltam a Savaria-kupán Szombathelyen, amely akkoriban egy nagyszabású nemzetközi verseny volt, ahol tizenötödik lettem, ami egész jó eredménynek számított a mi korosztályunkban. Emellett részt vettem a főiskolások bajnokságán Olomoucban, ahol a tőr mellett párbajtőrben és kardban is indultam. A tőrt megnyertem, párbajtőrben és kardban is dobogón voltam.
Úgy tudom, indult a főiskolások világbajnokságán, az Universadén is...
Egyszer Párizsban.
És a többi világverseny?
Csak Világkupán voltam, pozsonyi éveim alatt többször is. Nemzetközi szinten már nem tudtunk nagyon labdába rúgni. Egy katowicei eredményem azért figyelemreméltó: második lettem az ottani nemzetközi tornán.
Miért hagyta abba a vívást?
Nagyon sok időmbe került, mert minden edzésre Pozsonyba utaztam vonattal, este meg haza. Nemigen láttam a jövőmet benne, azt, hogy megérné ezzel hosszú távon foglalkozni.
S akkor jött a döntés, hogy inkább más következzen...
Egy évet jártam testnevelésre és magyarra, amit megszakítottam, próbálkoztam az edzőin, utána mentem rehabilitációsnak tanulni.
Mai szemmel nézve milyen szerepet játszott a vívás az életében?
Ludik György napjainkban
Fiatal koromban biztos, hogy hatalmas lökés adott. Kondícióban, fizikailag, testformálásban, gondolkodásban, mert a vívás egyéni sportág, mindenki magára van utalva, gyors döntéseket kell hozni, azonnal, abban a pillanatban, ezredmásodpercek alatt. És ez azért bennem maradt. Rendszeresen edzettem, így nem volt diszkóba járás, mert élsportolóként napi két edzés mellett – négytől ötig, majd hattól kilencig – erre nem lehetett időt szakítani.
Mikor járt utoljára vívóteremben?
2018 júniusában voltam Somorján a már említett könyv bemutatóján, amikor a Forgács Oszkár nevet vette fel a vívóterem. Volt egy dunaszerdahelyi lány, aki későn kezdett vívni, Ollári Anna, neki apukáját ismertem, s akarta, hogy lánya is vívjon, mert nagyon érdekelte. El is kezdett járni Somorjára, de nagy volt a lemaradása. Ekkor kértek meg, hogy külön is foglalkozzam vele Dunaszerdahelyen. Egyszer elmentem Somorjára megnézni egy versenyét, akkor voltam vívóeseményen utoljára.
Legutóbb a szlovák labdarúgó-válogatott masszőrjeként tevékenykedett a Hapal-érában. Ez a foglalkozása?
Gyógytornász a végzettségem, de a DAC focicsapatában tizenhárom évig dolgoztam gyúróként és fizioterapeutaként. Akkor mindig valahogy összekeveredett a kettő, azt végeztük, ami kellett. Valójában mindent csináltam. A válogatottnál csak masszőr voltam. Az U15-ösöknél kezdtem, aztán lépegettem felfelé.
Mióta gyúró, fizioterapeuta?
Nem az iskola elvégzése után kezdtem, valamivel később. Előbb két és fél évet a dunaszerdahelyi kórházban dolgoztam, majd ajánlatot kaptam Dubajba, ahol masszőrként két évet töltöttem az Al Sabah klub U17-es és U19-es korosztályánál. Mikor onnan visszajöttem, a II. ligás bacsfai csapathoz kerültem, majd Dunaszerdahelyen folytattam. A III. ligás ificsapatnál kezdtem az Antal-érában, felkerültünk az I. ligába Zsákovics Tibor és Jozef Olejník vezetésével. Egy év szünet után jött az FK 2007, ami Világi Oszkárnak volt a második csapata. Ott a III. ligából szintén felkerültünk az elsőbe. Három éven keresztül mindig megnyertük a bajnokságot, Németh Krisztián volt az edző. Aztán lett a DAC Világi Oszkáré, akkor kerültem az A csapathoz fiziteraputaként, ez két évig tartott, majd három év következett 2020 márciusáig a Mol Akadémián az ifjúságiaknál. A válogatottaknál tizennégy évvel ezelőtt kezdődött ténykedésem. Nyártól a Mol ligás dunaszerdahelyi női kézilabdacsapatnál dolgozom.
A Hapal-éra volt a legjobban észrevehető gyúrói időszaka?
Az U21-es korosztállyal biztosan, mert kijutni az Európa-bajnokságra, ahol egy góllal maradtunk a le döntőről, az igazán felejthetetlen élmény. Egy sportember életében nagy dolog oda kerülni.
J. Mészáros Károly
Ludik György a pontosság és hitelesebb áttekintés jegyében előhúzta egykori vívóereklyéit is. Miután összeállt az éremkollekció, honlapunk is közreadhatja.
Összesen hússzoros csehszlovák és szlovák érmes, egyszeres csehszlovák és háromszoros szlovák bajnok, utóbbiból egyszer egyéniben volt első a dunaszerdahelyi sportember.
Csehszlovák bajnoki érmek:
1989: 3. csapat, 3. csapat
1990: 1. csapat
1991: 2. junior csapat (már a pozsonyi UK színeiben), 2. junior egyéni (UK)
1992: 2. felnőtt csapat (UK), 3. felnőtt egyéni (UK)
Szlovák bajnoki érmek:
1984: 3. diákcsapat
1986: 3. diákcsapat, 3. diák egyéni
1987: 2. diákcsapat
1988: 2. diákcsapat, 1. ificsapat
1989: 1. ificsapat
1990: 3. ifiegyéni
1991: 1. junior egyéni (UK)
1992: 3. junior egyéni (UK)
1993: 3. felnőtt egyéni (UK)
1994: 3. felnőtt egyéni (UK)
Csak érem van róla, nem ismert az év és a korosztály ezen a szlovák bajnokságon: 3. csapat