Futballmúltunk tartogat számos különlegességet, például a címben szereplő párosítást és eredményt, amely vélhetően 1984 tavaszán jelent meg a Dunaszerdahelyre tartó vonaton. Mégpedig azután, hogy Pozsonyban, a ligeti pályán az I. Szlovák Nemzeti Liga (akkori második vonal) feljutás szempontjából sorsdöntő találkozója 3:1-re végződött a hazaiak javára a ZŤS Petržalka és a DAC között. Persze az összefüggés akkor válik érthetővé, ha hozzátesszük azt, hogy a bajnokin két nagymácsédi labdarúgó is eredményes volt a fővárosiak mezében: Tóth Imre (1958) és Lancz Lajos (1964–2004). Mindketten éppen a ligeti csapatban futballoztak a telt ház, tízezer néző előtt játszott tétmeccsen. Tóth lőtte csapata első gólját, akinek Lancz önzetlen átadása után jött a találata. Előtte a Slovant is megjárt csatár egészen a kapu torkába cselezte be magát, akár ő is rálőhette volna. „Rákiáltottam, hogy adja le, és a gól után azt mondtam neki, Lali még fiatal vagy, passzolnod kell az idősebbeknek” – nyilatkozta egykor a Šport napilapnak Tóth Imre, aki hozzátette, hogy a harmadik gól szerzője Lancz volt, majd mindketten odafordultak a nézők felé örömükben. Akkor valóban két nagymácsédi győzte le a DAC-ot.