Hátfájdalmak kényszerítették a 24 éves Szabó Szandrát, hogy befejezze profi pályafutását női röplabdában. A szlovák szövetség honlapjának nyilatkozva elmondta, hogy megegyezett klubjával, a német Straubinggal szerződése felbontásáról. Időközben már visszatért szülővárosába, Komáromba. Pedig ígéretesen indult idei szereplése a Bundesligában, hiszen csapat első négy bajnokiján kezdőember volt.
„Az idény elejétől szenvedtem a hátammal, mígnem a végén „kiugrott” a porckorong. Úgy döntöttem, hogy nem megyek műtétre, de azt mondták, profi szinten már aligha folytathatom” – nyilatkozta a válogatott sáncoló.
Három külföldi megálló fért bele Szandra pályafutásába: SC Potsdam (2018/2019), Volley-Ball Club Chamaliéres (francia, 2019/2020), NawaRo Straubing (2020/2021). Előtte a pozsonyi Slávia EU csapatában játszott. 2015 és 2017 között háromszor volt szlovák bajnok és kupagyőztes együttesével. Röplabda pályafutása Komáromban indult Óváry András szárnyai alatt. Tizenhárom alkalommal játszott a szlovák női válogatottban, legutoljára a 2019-es Eb pozsonyi nyolcaddöntőjében az olaszok ellen.
Szülei is ismert sportolók: édesapja, Szabó Attila egykori kajakos világbajnok, háromszoros olimpikon, édesanyja, Gróf Andrea kitűnő röplabdázó volt.