Nem tudni, pontosan mikor indult útjára a labda a Diószeg melletti falucskában, Kismácsédon. Úgy tűnik, hogy a labdarúgás nem 1930-ban, inkább 1931 és 1933 között vert gyökeret, KSE néven. Folyik még a dokumentumok keresése, hátha előjön valamilyen hiteles forrás. A jelenlegi helyzetről legtöbbet vélhetően Sárkány Imre nyolcvan éves nyugalmazott bakai pedagógus tud, aki kismácsédi származású, ott kezdett futballozni, majd edző is volt, s később a Csallóközbe költözött. Tőle kíváncsiskodtam.
Ha a kismácsédi kezdet pontos évszámát nem is tudjuk, az viszont ismert, hogy napjainkban immár harmadik évadját játssza a csapat a kerületi V. ligában. Ennél magasabb osztályban még nem szerepelt a közel 600 lakosú falu együttese?
Szerepelt, csak nem Csehszlovákiában vagy Szlovákiában, hanem Magyarországon, mégpedig az 1939-es év után, amikor Kismácséd területileg Magyarországhoz tartozott. Szkladányi Károly erről a önéletrajzában a következőket írja. „Végre elkészült a pálya, így elkezdődhettek a gyakorlatok is. Egy év múlva beneveztünk a körzeti bajnokságba, majd a járásiba, végül a megyei bajnokságot is megnyertük a Déli Kerületben, amely az Érsekújváron működő központból irányítódott.” Sajnos éveket nem említ, de két begyűjtött fénykép és az azonosított játékosok születési évei alapján a leventecsapatban főleg 1923-ban születettek voltak. Dr. Somogyi László Zoltán Kismácséd című könyvében, amelyet 1997-ben adtak ki, a 80. oldalon van egy fénykép, amely az akkori leventecsapatot ábrázolja, a kép alatt a következő aláírással: „A kismácsédi Levente SE labdarúgói 3:1-re győztek a perediek ellen.” Sajnos a szerző a neveket nem közölte, így én azonosítottam a játékosok többségét, a másik képen, amely a mérkőzés megkezdése előtt készült, sportvezetőket is felismertem.
1974-ben megjelent a Győzelme út című járási lapban, hogy Jónás Vilmos, Zsák Titusz, Blaho Vitus, Vörös Sándor, Nagy Sándor, Ruman Kálmán és Gáspár Jenő közreműködésével alakult meg 1930-ban a helyi sportszervezet. Két hét alatt elkészült a futballpálya, később az első mérkőzést is lejátszották a diószegiek ellen. Még mit tudni a kezdetekről?
Ez a cikk nagyon fontos dokumentum a kismácsédi labdarúgás történetének megismerése szempontjából, de vannak hiányosságai. Nem pontos a megalakulás éve, és az írásban nincs benne Szkladányi Károly tanító neve, aki önéletrajzában hangsúlyozza, hogy ő alapította meg a kismácsédi sportklubot, KSE néven, és 1935-ig az egyesület elnöke volt. Utána vette át a sportegyesület irányítását Petzke János tanító.
A cikk alapján az is felmerül, hogy hány aranycsapata volt Kismácsédnak a II. világháború után?
Az első aranycsapat 1949 és 1951 között létezett, Gáspár János csapatkapitánysága idején. Én ezt csak megerősíteni tudom. Azonban a felsorolt játékosok közül még játszottak a mi csapatunkban is 1957 és 1964 között, amikor 1964-ben bajnokságot nyertünk. Tehát voltaképpen ugyanarról a gárdáról van szó, kiegészítve három tizenéves fiatallal, köztük velem. Mi alkottuk a második aranycsapatot.
Az első aranycsapat (Zsák Ágoston, Kenyeres János, Kenyeres István, Hontvári Sándor, Somogyi Oszkár, Somogyi Félix, Zsák Alfréd, Hollósy Vincze, Sárkány Imre – 1930-ban született, Gáspár János, Kenyeres Vincze, Farkas János, Sidó József, Katona Elek. Sidó Sándor, Horváth Szilveszter, Hontvári János) tevékenysége 1949–51-re esik. Mit ért el a bajnokságban?
Nagyon tehetséges játékosokból állt, közülük heten a magasabb osztályú Diószegi Cukorgyár csapatában is játszottak. A falunk tőszomszédságában fekvő városkában már 1914-ben gyökeret eresztett a szervezett labdarúgás. Arra emlékszem, hogy az aranycsapat megverte a környező falvak együtteseit, de nem tudom, hogy milyen helyet ért el a bajnokságban. Szintén mlékszem, hogy az egyik búcsúnk alkalmával barátságos mérkőzést játszott Pozsonyligetfaluval, és a kocsmától a pályáig cigányzenekar kísérte a vonuló csapatokat. Ugyanis az öltöző a kocsma különtermében volt.
A második aranycsapat 1957-től 1964-ig ért a csúcsra, aztán mégsem jutott fel. Mit nyert meg? S mi történt a feljutás körül? Kik játszottak soraiban?
Én is köztük voltam. A mi csapatunk1957 és 1964 között futballozott, és 1964-ben bajnokok lettünk a járási III. osztályban, de nem jutottunk fel. Az emlegetett cikkben benne van, hogy egyes vezetők hanyagsága miatt megfosztották a csapatot az elsőségtől. Én nem tudom, milyen problémát kellett volna megoldani a járási sportszervezetnél. A névsor: Sidó József, Štefan Blaho, Sárkány János, Somogyi József, Hontvári Sándor, Zsák Alfréd, Sárkány Imre, Hontvári Mihály, Hontvári János, Zsák Augusztín és Katona Elek csapatkapitány.
Milyen kismácsédi focikincseket rejt a további bő fél évszázad?
A csapat a járási bajnokságban játszott egészen 2018-ig. A hetvenes évek végén, egészen pontosan a 1977/1978-as évadban nagyon jól szerepelt a járási A csoportban. Egy fordulóval a vége előtt a tabellát vezető Hidaskürt mögött állt, egyaránt 41 ponttal de rosszabb gólaránnyal. Sajnos az utolsó fordulóban lemaradt a továbbjutásról. Amíg volt elég játékos, addig volt önálló csapat is, majd később Diószeg B néven indult szülőfalum tizenegye a bajnokságban, amíg a mostani szponzor át nem vette a csapat támogatását. Az a gárda 2018-ban megnyerte a járási bajnokságot. és feljutott az V. ligába. Előbb újoncként a 11. helyen zárt a 16 tagú mezőnyben, A következő évadban a 16 lejátszott forduló után a koronavírus miatt félbeszakadt a pontvadászat, s akkor a 13. helyen állt a kismácsédi csapat. Az ősszel elkezdett V. ligás bajnokságból 10 fordulót játszottak le, amikor közbeszólt a koronavírus második hulláma. Nagyon előkelő helyről várják a fiúk a folytatást, hiszen hat győzelem, két-két döntetlen és vereség után a harmadikok, mindössze két ponttal a listavezető nádszegiek mögött. Csak legyen az elhalasztott meccseket mikor pótolni.
J. Mészáros Károly