Hat világbajnok kajakos mestere. Amit tett velük, értük, arra felfigyeltek a kajak-kenuban, az országban, külföldön. A mosollyal teli komáromi úriember a napokban magára irányítja újra a figyelmet. Hetven évvel ezelőtt, 1950. október 30-án született, s ez már olyan életjubileum, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Különösen olyan ember esetében, mint Soós Tibor, aki szinte folyton falja a szavakat, mondatokat, s maga is elereszti a nyelvét, ha szükséges. Sokszor nyilatkozott, amikor a szlovákiai kajak-kenu egyik tartópillére volt.
Hét évtized, hét gondolatsor a neves szakembertől
I.
Soós Tibor év végi mérlegelése azt követően, hogy első világbajnoka, Szabó Attila (Plovdiv, K1, 1989, 10 km) után kilenc évvel két tanítványa, Riszdorfer Mihály és Juraj Bača világbajnok lett Szegeden (K2, 500 m):
„Életemben is nagy sikernek számít, amit elértek. Fiatal fiúkról van szó, olimpiai távon diadalmaskodtak, és győzelmük Magyarországon született, e sportág tán legnagyobb fellegvárában. Szakmailag ez annyit jelent, mintha fociban valamelyik csapat otthonában verné meg Brazíliát. Erre mindenki odafigyel(t).”
(Új Szó, 1998. december 23.)
II.
2000-ben az első olimpiai válogató után mondta védencei, a világbajnok Riszdorfer Mihály és Juraj Bača K2-s egység felkészüléséről:
„A versenyidény kicsúcsosodásának eltolódása miatt később kezdtük a vízi gyakorlásokat, mint a többi szlovákiai versenyző. Mondhatnám azt is, hogy sajátos komáromi úton járunk. Munkánk már megközelíti az atléták és az úszók edzéseit. Még elárulok valamit a fiúk felkészültségéről: otthon kijelölt pályánkon már most olyan időket eveznek, mint tavaly júliusban, pedig még csak május közepét mutatja a naptár. Számomra ez a mérvadó teljesítmény.”
(Új Szó, 2000. május 17.)
III.
2003-ban azok után, hogy az általa vezetett komáromi kajaknégyest (Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály, Vlček Erik, Juraj Bača), amely két éve veretlen volt a világon, Szlovákiában ismét az év csapatának választották:
„Csak igazolhatom: az eredmények tesznek engem ismertté. Bárki mással elvégezhettük volna ezt a munkát, de ha hiányoznának a sikerek, senki sem tudna rólam. Továbbra is ezt vallom. Nem feledhetem: a két idősebb fiú, Misi és Gyuri hatszoros, míg a fiatalabbak, Ricsi és Erik – mindössze huszonkét évesen – négyszeres világbajnokok. Természetesen csak a felnőttek között, mert junior korban is nyertek vb-t, persze más-más hajóban. Óriási tehetségekről, igazi csapatemberekről van szó, mindent hajlandók megtenni egymásért. Két éve a négyes kajakra összpontosítanak, s idén már számomra is félelmetes fölénnyel verték a vb élmezőnyét.”
(Új Szó, 2003. december 22.)
IV.
2004 végén, amikor az év csapata lett a komáromi kajaknégyes Szlovákiában, de előtte nyáron Athénban nem győzött, hanem csak a dobogón harmadik fokára jutott:
„Mikor a negyedik idővel jutottunk a döntőbe, már tudtam, hogy attól kell félnünk, hogy ne csússzunk le a dobogóról, s ez be is következett. Utólag azt is elárulom, hogy ennek a harmadik helynek a megszerzése sokkal nehezebb volt, mint előtte két évig nyerni a világbajnoki címeket. Roppant szoros versenyben maradt éremszerző helyen a hajónk. Állítom, jobban fájt ez a bronz, mint a korábbi aranyak.”
(Új Szó, 2004. december 20.)
V.
2005-ben, amikor szétesett a sikeres komáromi kajaknégyes:
„Nincs ebben semmi furcsaság, négy év együttlét után támadhatnak feszültségek. Önmagában már az is példátlan, s felér egy csodával, hogy szinte a sydneyi olimpia óta kibírták együtt a fiúk. A kajakozás túlságosan egyéni sport, a négyesbe mindenki önmagát adja, s ezt igazán nehéz hosszú időre összehangolni.”
(Új Szó, 2005. június 11.)
VI.
2008-ban a pekingi olimpia után értékelte kajaknégyesben ezüstérmes védenceit:
„Életemben nem voltam olyan nyugodt, mint akkor. Minden összejött a fiúknak. Nem találok kifogást teljesítményükben. Úgy gondoltuk, ha a németeket megverjük, megnyerjük az olimpiát. Semmilyen hibát nem követtek el a srácok, holtfáradtan értek a célba, vagyis mindent kipréseltek magukból, és ez lett belőle. Nem arany, az igaz, de a második hely is nagyon szép eredmény. Nem sokan dicsekedhetnek olimpiai ezüst- és bronzéremmel, és védenceim ezt elmondhatják magukról. Igaz, Tarr Gyuri négy éve még nem ült a hajóban, de betegsége után az ő útja volt a legnehezebb a pekingi ezüstig. Amikor a sportág ászai buktak el sorra a döntőkben, a komáromi kajaknégyes ottmaradt a dobogón, és Athénhez képest még javított is.”
(Új Szó, 2008. szeptember 29.)
VII.
2013-ben Soós Tibor húsz év elteltével leadta a szlovák szövetségben betöltött elnökségi tisztségét, később a komáromi klubelnöki posztját is másra bízta. És visszapillantott:
„Legemlékezetesebb számomra Szabó Attila világbajnoki címe volt, aki 1989-ben Plovdivban megnyerte a tíz kilométert. Azt a nagyjából háromnegyed órát, amikor a pályán volt, nagyon intenzíven és idegesen éltem át. Tudtam, hogy képes nyerni, s abban bíztam, hogy semmi váratlan nem történik. Azt hittem, ilyen már nem fog megismétlődni. De 1998-ban mégis megtörtént, amikor Riszdorfer Mihály és Juraj Bača K2 ötszáz méteren megszerezték Szlovákia első világbajnoki aranyát. Ráadásul Szegeden óriási kulissza előtt. Nagy pillanat volt, mikor kajaknégyesünknek nyolc év után sikerült legyőzni a német hajót, és megszakítani egyeduralmát ebben a versenyszámban. Szerintem ebből az egységből kihoztuk a maximumot, bár közben változott az összetétele. Reménykedtem, hogy a pekingi olimpián arannyal fejeződik be a sikertörténet, de megleptek bennünket a fehéroroszok.”
(www.canoe.sk, 2013. február 7.)
Isten éltessen, Tibor!