Öt év alatt négyszer volt csehszlovák tőrbajnok Sirola Pál (1937-ben született) kassai vívó. Ezután lelépett a pástról, hogy az élet más területén érvényesüljön.
Az ungvári születésű tőröző két évig (1959–60) hazai páston egyetlen asszót sem vesztett, aminek két bajnoki aranyérem lett az eredménye. „Azután hullámvölgybe kerültem, 1961-ben csak második voltam az országos bajnokságon. Visszaesésem elsősorban egyetemi tanulmányaim befejezésével volt összefüggésben, ebben az évben lettem gépészmérnökké avatva a prágai Cseh Műszaki Egyetemen (ČVUT) – folytatja szinte sehol sem fellelhető részletekkel pályafutásáról. – Utána viszont kétszer, 1962-ben és 1963-ban nyertem bajnokságot. Közben 1959-ben indultam a budapesti világbajnokságon, valamint a torinói főiskolai vb-n, ahol az elődöntőig jutottam. 1961-ben erős nemzetközi mezőnyben megnyertem Lengyelország főiskolai bajnokságát, majd a szófiai főiskolai vb-n a 2. körben estem ki.”

(Részlet J. Mészáros Károly (Cseh)szlovákiai magyar sportélet (1948-63 című tanulmányából)