Felfigyeltető, ugyanakkor megtévesztő is lehet a cím, de mégsem az. Nem arról van szó, hogy nem látnak már többször tizenegyest a gútai focicsapatok hazai mérkőzésein. Igenis láthatnak, de külön tizenegyesrúgó-verseny Balogh Árpád szervezésében már nem lesz. Népszerű volt, 2003 óta vonzotta, főleg a gútaiakat, s később az egyre távolabbról érkezőket, de elfogyott alóla a talaj, vagyis kiszorult a Gőgh Kálmán Stadionból. Egyszerűen nincs hol megrendezni Gútán. És ez lett a veszte. „Élt tizenhárom évet” – mondta ki szomorú szívvel versenyéről az utolsó mondatot a főszervező. S honlapunk is sajnálkozva vette tudomásul, hogy vége, és megszűnik a kölcsönösen jól működő médiapartnerségünk.
Ezentúl már csak emlékezhetünk. Tegyük meg ezúttal is, merítve honlapunk archívumából.
2003-tól napjainkig ezt őrzi a krónika a verseny dobogósairól:
2003: 1. Bagita Roland, 2. ifj.Németh Imre, 3. Máté Zsolt
2004: 1. Máté Zsolt, 2. ifj.Németh Krisztián, 3. Tóth Zoltán.
2005: 1. Mrska Mihály, 2. Branislav Hamar (nagysurányi), 3. Juraj Pajtinka (ógyallai).
2006: elmaradt
2007: elmaradt
2008: 1. Tánczos Oszkár, 2. Szlatky Zsolt, 3. Sladký Richárd.
2009: 1. Ferencz Zoltán, 2. Kalmár Lajos (negyedi), 3. Szlatky Zsolt.
2010: 1. Szlatky Zsolt, 2. Sladký Richárd, 3. Cong Nguyen Peter (komáromi).
2011: 1. Ifj. Sógor Ervín, 2. Mrska Mihály, 3. Szőcs Tamás (negyedi).
2012: 1. Czucz Márió, 2. Balogh Árpád, 3. Szlatky Zsolt.
2013: 1. Szulcsányi Erik, 2. Rigó Szabolcs, 3. Kürti András.
2014: 1. Adamik Iván (tanyi), 2. ifj. Sógor Ervin, 3. Gőgh Zsolt
2015: elmaradt
2016: 1. Adamik Iván (tanyi), 2. Rigó Szabolcs, 3. ifj. Sógor Ervín
2017: 1. Both Richárd (bogyaréti), 2. Simon Dávid (ekecsi), 3. Both Richárd.
2018: 1. Both Richárd (bogyaréti), 2. Sladký Richárd, 3. Sztrecskó Csaba (tardoskeddi).
2019: elmaradt
2020: elmaradt
Nincs folytatás, Balogh Árpád befejezte...
Megjegyzés: csak a nem gútaiak neve mellett szerepel, hogy honnan érkeztek a versenyre.