Nagy József, a somorjai vívás vezetőedzője, megállíthatatlan mozgatórugója kétszeres csehszlovák tőrbajnok volt a felnőttek között (1990, 1992). Versenyzői pályafutásának csúcsa mégis teljesen más volt.
„A csúcs az nem eredmény, a csúcs számomra más volt, mégpedig a 1990. március 11-i párizsi Rommel-kupa, ahol több mint kétszáz induló lépett pástra – meséli a történetet. – A hatvannégybe jutásért az olasz Cerionival vívtam, aki 1988-ban Szöulban olimpiai bajnok volt. Olyan évben történt mindez, amikor két győztes, öt találatig tartó csörtéből állt a mérkőzés, 4:4 után hatig ment az asszó. Sikerült megvernem az olaszt, mégpedig 5:1, 3:5, 6:4-re. Mivel a nap utolsó csörtéje volt, mintegy ötszáz, vagy még annál is több ember figyelte a meccset a hatalmas teremben. Franciaország az egyetlen, ahol olyan sokan járnak vívásra. Az olaszokat amúgy sem kedvelik, így a nézők zöme nekem, a csehszlovák színekben induló fiúnak drukkolt. Jól ment a vívás. A sorsdöntő asszóban 4:4-nál Cerioni jó akciót indított, de nem talált el, én egy jó tempóban beleszúrtam az akcióba. S amikor ment vissza az olasz a helyére, fegyverével rávágott a jelzőlámpán a saját színére. Támadt egy ötletem: odamentem a piros lámpámhoz, és megsimogattam. Ötszáz ember őrjöngött, az nagyon jólesett. Ráadásul ellenfelemet kikészítette a jelenet. Tudtam, hogy a következő akcióban jönni fog, nem készíti elő jól a támadását. Valóban elsiette, s ezután következett a hatodik, győztes találatom. Élményben ezt tartom a legnagyobb diadalomnak”
(Idézet J. Mészáros Károly A somorjai pengeforgatás évtizedei című könyvéből)