A múlt század nyolcvanas éveinek derekén járunk, amikor a DAC harmadik kísérletre feljutott a I. csehszlovák labdarúgóligába. Fennállása alatt először. Akkor már Pecze Károly ült a sárga-kékek kispadján. A mester megérkezése után érezte fiatalítania kell, de ebben az igyekezetében nem mindenki támogatta, szerencsére a munkabíró vezetőség igen. Nem változott a csapat játékstílusa: folytatódott a Szikora-féle támadófoci, Pecze-védőelemekkel tarkítva. Hogyan emlékezik erre az időszakra maga az edző?
„Amikor a Bohemianstól Prágában 8:0-ra kikaptunk, mint edző ugyan nagyon kellemetlenül éreztem maga, ugyanakkor viszont megkönnyebbültem. Tudtam, hogy villámgyorsan változtatnunk kell a kereten, fel kell frissítenünk a gárdát, méghozzá menet közben – olvasható Batta György Gólok és érmek című könyvében – A megújult DAC nagyon gyorsan megmutatta oroszlánkörmeit, magam is meglepődtem, hogy ilyen rövid idő alatt összerázódott a társaság. Olyan hegymászók voltunk, akik szinte futva jutottunk fel a Mount Everestre. Az az érzésem, hogy egy-két fejlődési fokot átugrottunk. A korai nagy sikereket nemcsak a játékosok egyéni képességei váltották ki, hanem a Dunaszerdahelyen kialakult remek légkör, a tízezres közönség, amely űzte-hajszolta a fiúkat, gyakran még idegenben is... A DAC a második éve szerepelt csak az I. ligában, s a negyedik helyen végzett! Megnyertük a Csehszlovák Kupát, kitárulkozott Európa kapuja,lehetőségünk nyílt a legjobbakkal találkozni. Én se hittem, hogy ez a társaság ennyire viszi. Ősszel a tizedik hely elérését tűztük ki célul, s a Szlovák Kupa döntőjébe való jutást, de 1986 végén a hatodik helyen álltunk, kiderült, többre vagyunk képesek. És tavasszal hozzánk szerződött a gólerős Mičinec.“
De ez már egy további fejezet a DAC-emlékkönyvében.
