Tóth Béla (szül: 1938) bakai származású birkózó, majd edző. A csehországi Teplicén honosította meg a sportágat, melynek mindkét fogásnemében (kötött- és szabadfogás) otthonosan mozgott. Tizenháromszoros csehszlovák bajnok, javarészt szabadfogásban. Világversenyeken csak a hatodik helyig jutott: kétszer a vb-n (Jokohama, Manchester), egyszer az Eb-n (Szófia), de legnagyobb eredményének a római olimpián (1960) elért hatodik helyét tartja. Hogy hogyan született, azt egy interjúban elevenítette fel: „Igazi élmény volt. És nagyon jól ment a szőnyegen is. Egyáltalán nem taktikáztam, ahogy jöttek az ellenfelek, úgy győztem le őket. Huszonheten voltunk a közöttfogás 62 kilós súlycsoportjában, zsinórban öt meccset nyertem. Pontozással. A hatodikat a későbbi tokiói olimpiai bajnok magyar Polyák Imrével vívtam, egyetlen ponttal kaptam ki tőle. Egy húszéves srác számára kiváló volt az a hatodik hely, mert hatalmas versengés folyt az érmekért.”