Szajkó Béla 2013-ban kiadta a Tornalja labdarúgásának 100 esztendeje című könyvét, amelyben sok érdekes történet található a város focimúltjából. Egyet kiragadunk a sok közül.
Miskovics László volt talán a tornaljaiak legtehetségesebb játékosa, fénykorában a prágai Bohemiansban futballozott. Legmaradandóbb élménye az volt, amikor a chilei vb-re készülő magyar válogatott ellen játszott 1962-ben Budapesten. A gólerős, felejthetetlen csatársor ellen, melyet Sándor, Göröcs, Albert, Tichy és Fenyvesi alkotott, nagyon nehéz volt játszani. Róluk és játékukról mondta Miskovics: „A magyar válogatott támadásakor tanácstalanok voltunk, hogy kire vigyázzunk a legjobban. Ha Göröcsnél volt a labda, akkor a két gyors szélső beindult, Tichy úgy húsz méterre helyezkedett a kaputól, Albert a tizenhatos vonalánál állandó mozgásával igyekezett rést csinálni védekezésünkben. Ha ezt a mozgást felvettük, akkor a technikás és gyors Göröcs előtt szabad volt az út teljesen a kapuig. Ha Tichy maradt fedezetlenül, húsz méterről kegyetlenül bevarrta, ha Albert maradt tisztán, begurított a hálóba. Nagyon nehéz volt védekezni ellenük. Nem tudtuk meggátolni nagyarányú győzelmüket.” Végül is a magyar válogatott 5:0-ra lelépte a Bohemianst – olvasható abban az interjúban, melyet Doró György készített a könyv szerzőjével, és 2013. augusztus 16-án Csák emlékezetes bombagólja Schrojfnak címmel jelent meg az Új Szóban.