A Pozsonyhoz közeli mezővárosban, Szencen 1919 óta él a labdarúgás. 2019 őszén meg is emlékeztek az eltelt száz évről, kiállítás nyílt a múltról a helyi városi múzeumban. Ebből az alkalomból megjelent egy szlovák nyelvű kiadvány, melynek szerzője Széher Mátyás, aki a szenci futballtörténések kutatója, sok régi szereplőjével személyesen is találkozott, és ezt foglalta össze az ötvenöt oldalas könyvecskében. Vele beszélgetett J. Mészáros Károly.
Széher Mátyás örül annak, hogy milyen nívós kiállítás készült a szenci focimúltról (szlomasport-felvétel)
Sok helyen nem látni a nagy focifa gyökereit. Szencen mennyire áttekinthetők? Mit tudnak a kezdetekről?
1919. május 1-jén szervezett először versenyt a Szenci Atlétikai Club, de nem fociban, hanem asztaliteniszben. És a labdarúgás csak 1919 augusztusában jelent meg a színen. Csizmazia Béla volt az első futballszekció vezetője.
Miért előzte meg az asztalitenisz a focit, és honnan tudni, hogy így történt? Van hiteles forrásuk róla, netán jegyzőkönyvi kivonat?
Akkoriban létezett egy lap, a Szencen is megjelent Sportszemle, abban vannak nyomai a kezdeteknek. Egy cikkben arról írtak, hogy megalakult a futball. Nyilvánvaló, hogy az első játékosokból és sportvezetőkből nem él már senki.
Arról tudni valamit, hogy miért előzte meg az asztalitenisz a focit?
Csak annyit tudni, hogy megalakult a Szenci Atlétikai Club, a SZAC. És pingponggal kezdtek. A szakosztályt a Lacska, Vízy, Poór trió irányította. Aztán következett a futball a már említett alapítójával.
A két világháború közötti időszakban szinte állandóan pénzhiány ütötte fel a fejét az egyesületben, miközben különféle rendezvények bevételéből próbálták fenntartani magukat.
Érdekesség abból az időszakból, hogy a futballcsapat nemcsak a pályán játszott, hanem tagjai a színjátszó körben is szerepeltek. És az ebből bejött pénz is a futball finanszírozását szolgálta. Akkoriban, 1922-től SZTK-nak, azaz Szenci Testgyakorlók Körének hívták a csapatot. Ebben az időszakban nagy volt a sportág iránti érdeklődés, az emberek közötti focivágy. Tizenöt éven belül megalakult a szenci Sportklub Meteor is, később következett a Testvériség, utána a Vörös Csillag, ez volt a kommunista gyerekek csapata. Utóbbit 1932-ben alapították, de nem volt hosszú életű, csak néhány évig létezett. A harmincas évek végén egyesítették az SZTK-t és a Meteort.
Miért történt szakadás a szenci fociban?
Nem is volt szakadás. A Meteort munkásgyerekek alapították, az SZTK pedig a szenci elitnek volt a csapata.
Korábban azonban megtörtént, hogy a katolikus fiatalok szerveződtek az SZTK-ba, de a legtöbb támogatójuk zsidó volt, amiért utóbbiak elfordultak tőlük, és szakadás állt be.
Ez valóban így volt.
Miből keletkezett a szakadás?
Menjünk el Prágába, ahol megalakult a Sparta és a Slavia. Utóbbi volt a diákok és intellektuálisok klubja, az előbbi pedig a munkásoké. Ugyanez volt a képlet Szencen is, csak kicsiben, mégpedig a SZTK és a Meteor részvételével. A többi helyi próbálkozás csak rövid ideig tartott, két-három év után megszűntek ezek a klubok.
Csánó István, az első szenci profi játékos a tepliceikkel (szlomasport-felvétel)
Még mi jellemző a két világháború közötti időszakra?
A legjellemzőbb az volt, hogy a harmincas években a sportvezetők rájöttek arra: ha eredményt akarnak elérni, akkor egyesített csapatra van szükség. És ekkor történt a Meteornak és SZTK-nak az egyesítése. Addigra már elég sok jó futballista is akadt, összefogtak a legjobb sportvezetők, mindenki, aki hajlandó volt dolgozni. És ez a klub a II. világháborúig kibírta. A szenciek közös bajnokságban játszottak az erős pozsonyi csapatokkal, köztük a PTE-vel és Vassal. Egy játékost mindenképpen meg kell említeni, mégpedig Csánó Istvánt, aki az első szenci profi lett, mert 1932-ben a csehországi Teplice csapatában futballozott. Erről fényképek is vannak, s annak idején még beszélgettünk is. Csapatával 1934/35-ben Közép-európai Kupát játszott, ami akkor az egyetlen klubvetélkedés volt, valami olyan, mint manapság a Bajnokok Ligája. Gyakorlatilag annak az elődje. A kupában szerepeltek a legjobb osztrák, olasz, magyar és Csehszlovákiából a legjobb cseh csapatok. Szlovákiában akkor még nem volt ilyen képességű együttes. Rendszeresen a mezőnyben volt a Juventus, a prágai Sparta és Slavia, a Ferencváros, az MTK, talán az Újpest is pár évig. Az volt akkoriban a legrangosabb mérkőzéssorozat. És Csánó István, az első szenci légiós is ebben a kupában rúgta a bőrt a Teplicével, ahol három évig futballozott. Utána hazajött, nem folytatta a pozsonyi ligában, csak Szencen maradt. Ma erről nevetséges beszélni, de ne feledjük, hogy a múlt század harmincas éveiről van szó, és akkor a profi focista nem volt olyan magasan rangsorolva a társadalmi ranglétrán, mint egy tanító. Ezért Csánó István inkább tanító lett, a focit meg abbahagyta.
Volt még több profi is azokban az években Szencen?
Később jött a Varga Márton, aki a pozsonyi Slovanban játszott. De az már a II. világháború után történt.
Mi jellemezte ezt az időszakot?
Két évvel a háború után alakult újjá a szenci klub.
Sokszor nevet változtatott a csapat akkoriban. Miért volt ennyi változás?
Először volt névadó az RSD nevű földműves fogyasztási szövetkezet, amely adott pénzt a klubnak. Utána jött a Mlyn, azaz Malom, majd a Sokol Spojené závody Senec, aztán a Slavoj. Mindegyik elnevezés nyilvánvalóan a támogató nevéhez kötődött. Később jött a Spartak, és még sok más klubnév. A diákok a Sláviában sportoltak. Egy ideig még az elnöke is voltam a klubnak, ott azonban a kézilabdával foglalkoztak. Főleg női vonalon voltak sikeresek, három-négy évig a ligában is szerepeltek.
Visszatérve a focihoz. Aztán jött az Energia, a Poľnohospodár, a Montostroj...
Ez már mind jóval később volt.
Akkor ugorjunk vissza a II. világháború utáni évekre. Mi jellemezte ezt az időszakot?
Az, hogy népszerű volt a futball. Például felépítettek egy ötszáz férőhelyes lelátót, teljesen önkéntes alapon, a mesterek összefogásával. Annyira népszerű volt a játék, hogy helyszíni közvetítések is voltak. Két úr ment a csapattal Kremnicára, Senicára, Trencsénbe, ahol sokat játszottak. Kilencven percre lefoglaltak egy egész vonalat, és ők közvetítették a mérkőzést. Négyszáz–ötszáz ember kinn volt mindig a pályán, és hallgatta a közvetítést, pedig nem profi szpíkerek szövegeltek. Ötször-hatszor külön vonatot kellett rendelni, hogy elvigye a szencieket a meccsekre. Trencsénbe, Losoncra... Ezek tények. Ma a pozsonyi Slovannak nem megy ki idegenbeli meccsre ilyen nézőserege, akkoriban Szencről minimum ezer ember kísérte el a csapatot. Ez is bizonyítja, milyen népszerű volt ez a labdajáték. Szintén érdekes volt, hogy Magyarországról jött edző az ötvenes évek elején. Lieszkovszký Lászlónak hívták. Az akkori profizmus úgy nézett ki, hogy minden játékost valamilyen vállalat alkalmazott, így került a Lieszkovszký a Drutechna nevű autószerelő céghez. Onnan kapott fizetést, és kapott pénzt a futballért is. A szakember magával hozta az akkori modern edzésmódszereket, nálunk is bevezette ezeket, s ő alapította az első gyerekcsapatot Szencen. Én is abban játszottam. Ez 1955-ben történt. És Lieszkovszký László az A csapat mellett a gyerekeket is edzette. Olyan jó kölyökcsapatunk volt, hogy az évek során minden játékosa feltűnt az A csapatban. Ami érdekes dolog. Ehhez azt is kell tudni, hogy Szencre mindig jöttek nem szenci labdarúgók is. Többek között rengeteg diák, akik Pozsonyban tanultak, szívesen lejöttek hozzánk játszani. Kerestek egy kis pénzt a tanuláshoz, nem volt messze, s ez vonzotta a főiskolásokat. Nálunk futballozott például Michal Jarábek, aki a később a futballszövetség elnöke lett. Mintegy négy évet töltött nálunk a pozsonyi fiú. Ez a vándorlás megszakadt, mikor megalapították a Sláviát, mert a diákoknak mind kötelezően az új pozsonyi klubban kellett játszaniuk. És a Sláviát egyszerűen csak berakták a ligába. Akkor voltak ilyen húzások.
Szencen nagyon népszerű volt a foci, jöttek idegenek is játszani, megalakult a gyerekcsapat...
De az együttes alapja mindig a szenciekből volt. Ez mindmáig így van.
A szenci csapat történelmének első találkozója előtt a legmagasabb szlovák bajnokiban 1989. augusztus 13-án. Szenc Jolsvát 2:0 arányban verte meg (Forrás: Szenci Városi Múzeum)
Ennél később jöttek a nagy eredmények, a szenci foci csúcsai... Jóval később. Az ötvenes évek közepén bejutott a szenci csapat a divízióba, ami akkoriban a harmadik legerősebb bajnokság volt Csehszlovákiában. És utána elment a Lieszkovszký László, és a csapat kiesett. Egy év után. Hogy miért ment el, nem tudom. Ötvennégyben–ötvenötben már jött bizonyos politikai enyhülés. Apám akkor elvitt engem Pestre a Magyarország–Szovjetunió meccsre. Én akkor láttam az egész nagy magyar Aranycsapatot. Buzánszky szerezte nekünk a jegyet. Nagybácsim dorogi funkcionárius volt, szerzett jegyet, amiért cipővel fizettünk. Jó cipőket lehetett kapni nálunk, megmondta a számot, és vittük. Ő meg adta apunak és nekem a belépőt. Ez szép emlék.
Gondolom, az ön újságírói pályafutásához is nagy lökést adott a látvány...
Óriási volt! Lementem a Gellért Szállóba, ahol a magyarok laktak, annak idején ez a hotel volt a csúcs Pesten, és ott láttam az egész csapatot. A Puskást, a Kocsist, mindegyiket. Nagy élmény volt számomra.
Ha ezt a vonalat visszük tovább, említette, hogy tagja volt a Lieszkovszký-féle első gyerekcsapatnak. Mire vitte a futballpályán? Az ismert Önról, hogy neves furballszakíró...
Sportújságíró hosszabb ideig voltam, mint fuballista. A testnevelési főiskolára jártam, játékosként pedig Szencről a Červená hviezdába kerültem, annak a B csapatába. Ez 1959-ben volt, amikor a klub A csapata megnyerte a csehszlovák bajnokságot. Nagy előnnyel. Akkor igazán jól futballozott a fővárosi együttes. Nem lehetett sokáig bírni még a fakó keretében sem, mert nem tudtam hetente négyszer-ötször edzeni. Ez kizárt dolog volt, iskolába kellett járnom, és nem hiányozhattam az órákról. Egy-két éven belül mindnyájan abbahagytuk a futballt. Például kollégám volt a csapatban a Sparta későbbi kapitánya, a sokszoros válogatott Ivan Mráz. Ő elment Prágába, ahol más feltételek mellett játszhatott. Megengedték a tanulás melletti sportolást, és a jó sportolók előnyökhöz is jutottak. Pozsonyban ilyen nem volt. Én a divízióig vittem, aztán abbahagytam, mert akkor ilyen szinten is négy-öt edzésük volt a csapatoknak, néha naponta kétszer is, azt nem vállalhatta az, aki testnevelésre járt.
Lépjünk újra a teljes szenci focinak a medrébe. Két szenci csúcsot ismer a fociközvélemény: az egyik a Szlovák Kupa elhódítása, a másik az élvonalbeli szereplés volt. Mennyi évadon át tartott a menetelés a legjobbak között?
Már Szlovákia megalakulása után történt, amikor három bajnoki idényre ékelődött be a szenci csapat a legjobbak közé. Edzőjük Jozef Valovič volt akkoriban. Először a Koba kispadján kezdett, ez a csapat nyerte meg a Szlovák Kupát 2002-ben.
Akkor kezdett a csapatban védeni a későbbi válogatott Novota János is.
Pontosan így volt.
Hogyan sikerült feltörnie a szencieknak a legjobbak mezőnyébe?
Akkoriban eléggé komoly szponzorai voltak a csapatnak, és hosszú idő után pénz volt a szenci futballban. Mert a legrégibb időktől kezdve mindig pénzhiány mutatkozott. Nagyon jó csapat volt a harmincas évek végén, amikor az SZTK a pozsonyi együttesekkel játszott egy csoportban, akkor az ég világon semmit nem kaptak a játékosok. Egy fillér sem járt nekik. Ami előfordult, hogy néha egy jó meccs után két-három szponzor összedobta a pénzt, és meghívta a fiúkat vacsorára vagy ebédre, de pénzt nem kaptak soha. Mindig arról volt szó, ha nálunk akar valaki futballozni, annak nagyon örülünk, de pénz nem lesz érte.
És a kilencvenes években beköszöntött a pénz?
Olyan vállalkozók jöttek, akiknek volt pénzük.
A Szlovák Kupa győztesei (2002) (Képarchívum)
És ráadásképpen jött a kupagyőzelem 2002-ben.
Nem szerették Szencen a Bartkót, és elég kevés néző járt ki a mérkőzésekre. Mert az akkori csapatnak az égvilágom semmi köze nem volt a szenci fiúkhoz. Ott már csak idegenek futballoztak.
És ezt a szurkolók is éreztették a klubtulajdonossal.
Természetesen. Pár évig edzettem a szenci A csapatot, akkor a kerületi bajnokságban játszottunk, és az átlagos nézőszám 700 ember volt, ennyien minden héten kijöttek. Amikor jött a Bartko csapata, arra kimentek három-négyszázan, oda akkor az ellenfelet jártak ki megnézni.
Erről az időszakról sokat lehetne beszélni biztosan...
Már jó játékosok is voltak. Többek között a Novota Jani, már akkor ügyes volt. Emlékszem rá, amikor tizenhat évesen kezdett a futballal komolyabban foglalkozni, s tizenöt vagy tizenhat éves lehetett, amikor elvittem őt Bécsbe. Már nem voltam edző, mert nem akartam, hogy érdekkonfliktusom legyen, az újságot ugyanis nagyon szerettem. Az volt a hobbim, és az lett a foglalkozásom is. Nem mentem már akkor bele a foci dolgaiba, de segítettem Janinak. Elvittem őt, megcsinálták vele a próbaedzéseket. Az volt a végkövetkeztetés, hogy jó kapus, figyelni kell, de még nem visszük.
Mégis megtalálta az utat a Rapidba...
Én segítettem neki nagyon. Elvégeztem a munka ötven százalékát.
Szoros kapcsolatai voltak a bécsiekkel?
Jónak mondanám a játékosmenedzserrel tartott viszonyomat, neki ajánlottam Janit. Rendszeresen jártam oda a játékosokkal, segítettem, tolmácsoltam nekik. Ezt nem vertem nagy dobra, mert újságíró voltam, nem akartam, hogy a szakmámat veszélyeztesse.
A kívülálló azt is észre vette az utóbbi évtizedben, hogy a szenci focit kétszer is eladták a Csallóközbe, előbb a DAC-nak, majd a bősieknek. Nagy vérveszteség volt mindkettő?
Igen. Egy pár játékost a DAC elvitt, akiket rögtön el is adtak, de a pénzt már ők vitték el. Többek között Angliába, Boltonba. A Harsányi volt az egyik, a Michalík a másik. Ez tény.
Mit lehet tudni erről a váltásról. Annyi ismert, hogy szenci focinak akkor német tulajdonosa volt Jammer úr személyében, és Jozef Valovič volt a jobb keze. Eladták a játékjogot, a klubot?
A játékjogot. A szerdahelyieknek akkor kellett az I. liga. Megnyerték a III. ligát, és szenci játékjoggal felmentek az élvonalba. Ezt az időszakot mesélni Szencen nem népszerű mindmáig, az itteni focinak ebből nem volt semmi haszna.
Lenyelték ezt az emberek?
Nem nyelték le. Ha előkerül a téma, akkor egyet káromkodnak.
És a bősieknek eladott játékjog? Az később jött...
Akkor már annyira nem volt pénzük a szencieknek, hogy mindenáron fenn akarták tartani a csapatot, hajlandók voltak lejjebb menni a bajnokságokban, de még ahhoz is pénz kellett. És akkor a Bőstől kaptak egy kis pénzt. Ez az összeg már a szencieknek ment. A nagyobb pénz, ami Szerdahelyről jött, az nem a szencieké lett.
Erről biztosan többet is lehetne beszélni...
A könyvecskémben is csak kicsit írtam róla, nagyon piszkos játék volt.
Jelenleg is van focicsapat Szencen. Mi lehet róla elmondani?
Teljesen amatőrök. Egy szenci négyes alapította az együttest, többek között az akkori alpolgármester, a mostani polgármester, a Badinský. Akkor rávették, hogy pénzelje az egészet, no de egy városnak annyi pénze nincs, hogy egy komplett focicsapatot ellásson.
Negyedik ligások a szenciek?
Mikor elment a játékjog, kiestek a legalacsonyabb osztályba. Az V. ligába, ahonnan 2019 tavaszán már a III. ligába kerültek, tehát kétszer feljebb léphettek. Nevetséges összeget kap az edző, a játékosok meg semmi pénzt nem látnak.
Hol játsszák a hazai bajnokijaikat?
A nemzeti edzőközpont főstadionjában. Elég jó a pálya, mindig van hol edzeni, ez bizonyos segítség. Ha nem kapnak pénzt, akkor az úgy is néz ki. Annak idején Puskás megmondta: Nagy pénz, nagy futball, kis pénz, kis futball. És ez másképp nem lehet. Nincs is ambíciójuk felkerülni, mert nem tudják pénzelni.
2019 augusztusában volt százéves a klub, ősszel megünnepelték az évfordulót. Mivel?
Volt egy nagy vacsora, ahova meghívtak kétszázötven vendéget, köztük több mint kétszáz volt futballistát, akik elég nagy számban meg is jelentek, voltak díszvendégek is, Lubyová miniszter, Galis sportfőnök, parlamenti képviselő... Nekem volt egy hosszabb beszámolóm a múltról, csak arról. Az ötvenes években minden szenci mérkőzésen kétezer–kétezer-ötszáz ember volt a pályán, az azért nem volt kevés. Akkoriban Szencnek öt és félezer lakosa volt, ami azt jelenti, hogy lakosok fele kint volt a meccsen. Ami nem teljesen igaz, mert jöttek a vidékiek is. Óriási látogatottság mellett minden mérkőzésre megtelt a lelátó és környéke. Amikor kiestek a divízióból, és kezdődtek a cirkuszok, abbahagyta a nézősereg. De amíg valóban a szenciek játszottak, és jól, mindig kijöttek. Akkor – emlékszem rá – megverték a szeredieket 7:1-re, a nagyszombatiakat... Volt egy olyan időszak, amikor egy bajnokságban játszott az utóbbiakkal a Szenc, annak a győztese került fel az I. ligába. A nagyszombatiak nyerték meg a bajnokságot, de Szencen kikaptak 3:1-re. Együtt futballoztak a szenciek három trencséni együttessel, a Merinával, a Jednotával és az Odevával, amelyek jelentős játékerőt képviseltek, de a sort folytathatnám további ellenfelekkel. Ide járt a Kremnica, a szeredi katonacsapat.
Az ünnepségen díjazták is a volt labdarúgókat?
Egy emléklap járt nekik, semmi más.
Sportesemény is volt?
Kedden volt az ünnepség, és szombatra összehoztak egy futballmérkőzést, ami nem volt semmi különleges. A Slovan öregfiúi és szenciek csaptak össze. Nem is voltam kinn a meccsen, így eredményt ne kérjen tőlem. Ennek már nem volt semmi értelme.
Nagyon nívós kiállítás készült a szenci focimúltról, állítja Széher Mátyás, akinek könyve szolgált kiindulási alapul (szlomasport-felvétel)
Ki Széher Mátyás?
„1954-ben, amikor tizenkét éves voltam, akkor alapította a Liszkovszký László Szencen a gyerekcsapatot, amibe bekerültem. Eldöntöttem, hogy egyszer sportújságíró leszek, ami sikerült is. 1976 óta voltam sportújságíró. A Roľnické novinyban kezdtem, hat évig voltam napilapban. Onnan nyolcvankettőben átmentem a Štart képes magazinba, és ott voltam a lap bukásáig, 1992-ig. Amikor megalakult a Szlovákia, felhívott Jozef Vengloš, aki készült haza Törökországból, hogy hozzak össze egy kis csapatot, és alapítsuk meg a Futbal magazint, amelynek főszerkesztője lettem, majd nyugdíjasként külső munkatársa voltam. Szencen élek, 2020 februárjának végén leszek hetvennyolc éves. Elfutottak az évek, de nagyon. Még van valami, amivel eldicsekszem. Hogy még én is tagja vagyok annak az UEFA mellett működő újságírói bizottságnak, amely kiválogatja az év labdarúgóját. Szlovákiát képviselem. Én járok Monacóba, és szavazok. Erre külön büszke vagyok, mert ez nemigen sok embernek sikerül elérnie. Tőlünk egyedül nekem jött össze. A korábbi jó kapcsolataim is szerepet játszottak benne. Nem csak úgy kerültem oda, hogy kihúzták a nevemet egy kalapból. Harminc évig együttműködtem a külföldi lapokkal, megjelentek cikkeim az ismert német Kickerben, ugyanúgy írtam a német Sportbildbe. Ott ismernek mindmáig. A szenci polgármester akarja, hogy írjak könyvet a szenci fociról, de megmondtam neki, hogy én többet a régi időkről összehozni már nem tudok. Szerencsém volt, az érintett emberekkel akkoriban külön leültem, és beszélgettem velük, rögzítettem, amit mondtak, ezért most könnyű volt dolgoznom a könyvecskével. De újat már hozhatok, mert időközben mind meghaltak. És nincs Szencen senki, aki azelőtt ezzel foglalkozott volna. Azzal, amit megírtam, befejeződött a szenci futball régi története. Nem tudunk többet, egyszerűen nincs anyag. Nem volt akkor még rendszeresen megjelenő lap Szencen, nem voltak feljegyzések. Amit elmeséltek nekem az emberek, azt megírtam. Ez nagy kincs, mert életélményeket mondtak nekem. Volt például egy Füstenzeller Antal nevezetű, aki annak idején a Szovjetunióba, Ungvárba ment, és magyar ligát játszott a II. világháború alatt az ottani csapatban. Mesélte, hogy játszott a 17 éves Puskás ellen, amikor a Kispest volt az ellenfél. Ő igen tudott játszani, mesélni is azért tudtak.”
(Elmondta önmagáról honlapunknak Széher Mátyás)