Kis pályán zajlott 2019. szeptember 14-én a 48. Medves-kupa is, akárcsak az előző évi. Medveshidegkúton ismét a tajtiak végeztek az élen, úgy néz ki, nekik fekszik a legjobban a kispályás foci az öt medvesaljai település – Tajti, Óbást, Egyházasbást, Vecseklő, Medveshidegkút – immár ötcsapatos mérkőzéssorozatában. Mert 2019-től váltás történt a lebonyolításban is, már nincs pihenő csapat, mindenki pályára léphet, és mindenki mindenkivel játszik. És még egy újdonság: a torna része lett a büntetőrúgó-bajnokság, amely csapatverseny és kapuspárbaj egyben.

A medveshidegkúti kapusnak is akadt elég dolga (Somoskői László felvétele)

„Csapatban az győz, amelyik számláján a legtöbb értékesített büntető van, egyéniben pedig a legtöbb büntetőt hárító hálóőr a legjobb. A Mag Krisztián szervezte medveshidegkúti tornán a legjobb kapus az óbásti Rotter Marian, a legeredményesebben célzó együttes pedig Óbást volt. Csapatonként öt játékos rúgott az összes ellenfélnek, ugyanakkor mindegyik gárda kapust is nevezett, aki a lövőkkel nézett farkasszemet – vázolta honlapunknak a történteket Mede Szabolcs a kupa egyik éltetője, múltjának legbeavatottabb kutatója. – Örülök annak, hogy sikerült egy korszerű megoldást találni a torna lebonyolítására. A kezdetekkor azzal a céllal hozták létre elődeink ezt a mérkőzéssorozatot, hogy csak olyan játékosok játszhatnak a csapatokban, akik az adott faluban élnek. Akkor még csak a nagypályás forma jöhetett szóba, de napjainkban el kellett gondolkodni egy újfajta megoldáson, amellyel a hagyományt is tudjuk tartani – ez pedig a kispályás lebonyolítás. Hat-nyolc embert még össze tudunk verbuválni minden faluból, de tizennégy-tizenöt játékost már sokkal nehezebb. A másik fontos momentum, hogy innentől kezdve nincs kieső, és egy kis bajnokság keretén belül mind az öt medvesaljai település részt vehet a tornán.”

Mede Szabolcs egyben a kupa múltjának legbeavatottabb kutatója is, honlapunk pedig az eddigi ismert tények szorgalmas közreadója, de bárki csatlakozhat hozzánk, amennyiben további tényekkel szolgálhat. Elég csak ide írni.

Eddig ennyit tudunk az 1972 óta létező Medves-kupa múltjából:

1972 – győztes: Vecseklő, rendezte (r): Vecseklő
1973 – elődöntő: Óbást–Hidegkút 3:0, Tajti–Vecseklő 3:1. A 3. helyért: Vecseklő–Hidegkút 5:0. Döntő: Tajti Óbást 1:0, (r): Óbást
1974 – elődöntő: Tajti–Óbást 4:0 g.: Básti 3, Molnár J., Vecseklő Újbást 3:0 g.: Bozó 2, Somoskői. A 3. helyért: Újbást Óbást 1:1 (büntetőkkel: 5:2). Döntő: Tajti–Vecseklő 3:7, g.: Pál, Básti, Molnár, ill., Somoskői 3, Balázs, Bozó, Hulitka, Deák, (r): Tajti
1975 – elődöntő: Vecseklő–Óbást 3:1, Tajti–Újbást 4:1. A 3. helyért: Újbást–Óbást 3:1. Döntő: Vecseklő–Tajti 2:0, (r): Vecseklő
1976 – elődöntő: Vecseklő–Újbást 3:5, Tajti–Óbást 4:1. A 3. helyért: Vecseklő–Óbást 5:3. Döntő: Tajti–Újbást 3:1, (r): Vecseklő
1977 – elődöntő: Tajti–Vecseklő 1:1 (büntetőkkel: 3:4), Hidegkút–Óbást 2:0. A 3. helyért: Óbást–Tajti 1:0. Döntő: Vecseklő–Hidegkút 7:0, (r): Tajti
1978 – elődöntő: Tajti–Hidegkút 3:1, Vecseklő–Óbást 2:0. A 3. helyért: Hidegkút–Óbást 2:0. Döntő: Vecseklő–Tajti 2:0, (r): ????
1979 – döntő: ????, (r): ????
1980 – döntő: ????, (r): Tajti
1981 – döntő: ????, (r): ????
1982 – Újbást–Vecseklő 3:0, (r) ????
1983 – döntő: ????, (r): ????
1984 – döntő: ????, (r): ????
1985 – döntő: ????, (r): Tajti
1986 – döntő: ????, (r): ????
1987 – döntő: ????, (r): ????
1988 – döntő: ????, (r): ????
1989 – döntő: ????, (r): ????
1990 – döntő: ????, (r): Tajti
1991 – döntő: ????, (r): ????
1992 – döntő: ????, (r): ????
1993 – döntő: ????, (r): ????
1994 – döntő: ????, (r): ????
1995 – döntő: ????, (r): Tajti
1996 – döntő: Óbást–Újbást 4:3, (r): Medveshidegkút
1997 – döntő: ????, (r): Óbást
1998 – döntő: ????, (r): Újbást
1999 – döntő: ????, (r): Vecseklő
2000 – döntő: ????, (r): Tajti
2001 – döntő: Újbást–Vecseklő 4:0, (r): Medveshidegkút
2002 – döntő: Újbást–Tajti 6:0, (r): Óbást
2003 – döntő: Újbást–Tajti 3:1, (r): Újbást
2004 – döntő: Újbást–Medveshidegkút 3:1, (r): Vecseklő
2005 – döntő: Újbást–Tajti 2:1, (r): Tajti
2006 – döntő: Medveshidegkút–Tajti 1:1, büntetőkkel Medveshidegkút nyert, (r): Medveshidegkút
2007 – döntő: Újbást–Óbást 1:0, (r): Óbást
2008 – döntő: Újbást–Vecseklő 4:1, (r): Vecseklő
2009 – döntő: Újbást–Medveshidegkút7:0, (r): Újbást
2010 – döntő: Tajti–Újbást 2:1, (r): Tajti
2011 – döntő: Tajti–Újbást 3:1, (r): Óbást
2012 – döntő: Újbást–Tajti 1:0, (r): Medveshidegkút
2013 – kivételesen csak három csapat indult: Újbást–Óbást 5:2, g.: Mező 3, Tóth, Gunár R., ill., Karkusz G. 2; Tajti–Újbást 3:1, g.: Molnár, Pál T., Pál P., ill., Mede P.; Óbást–Tajti 1:1, g.: Tóth T., ill., Molnár. Sorrrend: 1. Tajti 4, 2. Újbást 3, 3. Óbást 1, Díjazott – gólkirály: Mező Róbert (Újbást) – 3 gól, (r): Újbást
2014 – elődöntő: Óbást–Medveshidegkút (roma csapat) 1:1, g.: Medve Mátyás, ill. Radics, büntetőkkel 6:5; Újbást–Vecseklő 3:0, g: Pál Gergő 2, Tóth. Bronzmérkőzés: Medveshdegkút (romacsapat)–Vecseklő 5:0, g.: Kökény Péter 2, Horváth 2, Kökény Attila. Döntő: Újbást–Óbást 2:1, g.: Mede Péter, Tóth, ill. Kelemen. Sorrend: 1. Újbást, 2. Óbást, 3. Hidegkút (roma csapat), 4. Vecseklő. Díjazott – legjobb kapus: Jakab György. A tizenegyesrúgó-verseny (29 induló) győztese: Szepesi Dávid., (r): Újbást.
2015 – elődöntő: Óbást--Tajti 4:0, Egyházasbást--Medveshidegkút 3:2. A 3. helyért: Tajti--Medveshidegkút 3:1. Döntő: Óbást--Egyházasbást 2:2, 11-esekkel 5:4, g.: Kovács Róbert 2, ill. Franko Patrik (öngól), Pál Gergely. A 11-esrúgó-vereny győztese: Kovács Róbert (Óbást), (r) Tajti.
2016 – elődöntő: Egyházasbást–Vecseklő 5:0, g.: Genszký Kamil 2, Básti Tamás, Pál Dávid, Mede Szabolcs; Óbást–Tajti 2:2 – büntetőkkel 4:3, g.: Illés Dániel, Pelle Zsolt, ill. Illés Nikolasz, Ludvig Attila. A 3. helyért: Vecseklő–Tajti 1:1 – büntetőkkel 4:3, g.: Jakab Dávid, ill. Szepesi Dávid. Döntő: Egyházasbást–Óbást 2:2 – büntetőkkel 3:1, g.: Gáspár Dávid, Pál Dávid, ill. Vörös Ádám, Kovács Róbert, (r) Óbást.
2017 – elődöntő: Újbást–Óbást 3:3 – büntetőkkel 2:4, g.: Pál Dávid, Genszký Kamil 2, ill., Jankósik Norbert 2, Tóth Tibor 2; Vecseklő–Hidegkút 5:1, g.: Jakab István 3, Vass Norbert, Végh Máté, ill., Kökény Máté. A 3. helyért: Újbást–Hidegkút 5:1, g.: Pál Dávid 2, Genszky Kamil 3, ill., Belányi Róbert. Döntő: Óbást–Vecseklő 3:3 – büntetőkkel 1:3, g.: Tóth Krisztián, Kovács Róbert, Jankósik Norbert, ill., Ruszó Béla 2 (elsőt 11-esből), Sáfrány Péter. A győztes csapat: Seres Ernő, Szepesi Dávid, Vas Norbert, Básti Zsolt, Nagy Attila, Ruszó Béla, Sáfrány Péter, Molnár Miklós, Radics Elemér, Mák Dávid, Telek Kornél, Jakab Dávid, Jakab György, Jakab István, Varga Gergely, Radics Elemér, Molnár Gyula. Díjazottak – legjobb mezőnyjátékos: Tóth Dániel (Óbást), legjobb kapus: Rotter Marian (Óbást) – az igazolt játékosok teljesítményét nem értékelték. Tizenegyesrúgó-verseny: 1. Kovács Róbert (Óbást), (r) Vecseklő.
2018 – (Medves Minicup kispályás torna) – 1. forduló: Vecseklő–Tajti 6:1, g.: Jakab Dávid 4, Vas N. 2, ill. Básti Zoltán; Egyházasbást–Óbást 2:2, g.: Básti T., Molnár R., ill. Illés D. 2. 2. forduló: Egyházasbást–Vecseklő 2:2, g.: Molnár R., Vincze G., ill. Jakab Dávid, Végh M.; Óbást–Tajti 1:3, g.: Karkusz G., ill. Szepesi Dávid 2, Pádár László. 3. forduló: Tajti–Egyházasbást 5:1, g.: Váradi Nikolasz 2, Básti Zoltán 2, Szepesi Dávid, ill. Oláh T.; Vecseklő–Óbást 0:3, g.: Illés D. 2, Karkusz G. Végeredmény: 1. Tajti 6, 2. Óbást 4 (6:5), 3. Vecseklő 4 (8:6), 4. Egyházasbást 2. Megj. Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés eredménye döntött. A győztes csapat: Csonka András, Berky Tibor, Illés Nikolasz, Pádár László, Csonka Géza, Botos Jonika, Csonka Gusztáv, Básti Zoltán, Szepesi Dávid, Molnár Gyula, Váradi Nikolasz, (r) Egyházasbást.
2019 – (kispályás torna) – Vecseklő–Óbást 1:0, Medveshidegkút–Egyházasbást 0:3, Tajti–Vecseklő 2:0, Medveshidegkút–Óbást 0:3, Egyházasbást–Tajti 1:3, Medveshidegkút–Vecseklő 0:2, Óbást–Egyházasbást 4:0, Medveshidegkút–Tajti 1:4, Vecseklő–Egyházasbást 1:1, Óbást–Tajti 1:1. Végeredmény: 1. Tajti 10, 2. Vecseklő 7 (4:3), 3. Óbást, 7 (8:2) 4. Egyházasbást 4, 5. Medveshidegkút 0. Megj. Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés eredménye döntött. A győztes csapat: Básti Zoltán, Berki Tibor, Botos Jonasz, Csonka Gusztáv, Horváth Imre, Klárik Róbert, Molnár Gyula, Molnár Tamás, Pádár László, Pál Tibor, Szepesi Dávid, Váradi Nikolasz. Büntetőrúgó-bajnokság, csapat: 1. Óbást 14, 2–4. Vecseklő 10, Egyházasbást 10, Tajti 10, 5. Medveshidegkút 8; kapusok versenye: 1. Rotter Marian (Óbást) 13 hárított büntető, 2–4. Capák János (Medveshidegkút) 9, Jakab György (Vecseklő) 9, Pacik Marian (Egyházasbást) 9, 5. Básti Zoltán (Tajti) 8. (r) Medveshidegkút.

Magyarázat: Újbást = Egyházasbást, de utóbbi időben Egyházasbástként használják, mivel ez az eredeti neve