A holdfogyatkozás időnként látható ideiglenes jelenség. A sportfogyatkozás más, állandó jellegű, és folyamatosan zajló valami. Tapasztalatom íratja ezt le velem.
Lassú, apró léptekkel a virtuális világba terelődik át a sportélet. Kiszúrok néhány példát, hogy érzékeltessem a mostani, mozgáson alapuló sportolás kimúlásának első jeleit. Nagyon leegyszerűsítve, de találóan kifejezve: a műszaki fejlődés, a civilizációs javak élvezete a kényelem sugárútjaira vezeti az emberiséget, s ennek megfelelően alakul mozgásigénye. A miénk is. Csökkenő tendenciát mutat, mert lassan már nyúlni sem kell semmiért, az ember által kitalált mindenféle szerkentyűk, elektronikus csodavarázslók mindent megtesznek helyettünk.
Robot segít a fűnyírásban, s közben azt harsogja a gyártó reklámja, hogy míg dolgozik helyette a masinája, addig mehet szurkolni kedvenc csapatának. Nem sportolásra, testmozgásra hívja, hanem a lelátó varázslatos világába, ami önmagában nem rossz, még közösségépítő is lehet, csak nem testdolgoztató tevékenység. Roboteladási csalétek a kevesebb mozgás jegyében.
Virtuális világba terelt sporttevékenységet emlegettem, ami nem kitaláció, terjeszkedő valóság. A Forma-1, foci és más sportágak elektronikus változatai burjánzanak az interneten. Elég csak nyomkodni hozzá a gombokat, s megfelelő felkészültséggel a csúcsra törni. Sportkrónikásként tapasztalom, hogy zsugorodik a hagyományos sporttevékenység, utat törnek a kényelmesebb, kevesebb energiakiadással járó sportágak, nehogy nagy megerőltetéssel járjon a versengés.
Az öt és félmilliónyi Szlovákiában nyolcszázezer igazolt sportolót jegyez a januártól hivatalba lépett sportállamtitkár, de szerencsére ennél jóval többen sportolhatnak, igaz, csak feltételezzük, minthogy nincs pontos adat róla. Ebbe beletartoznak azok is, akik kocognak, lihegnek a járdákon, elsuhannak kerékpárjukon a gyalogosok között, jókat sétálnak... Ők azok, akiket észreveszünk. Sokkal többen vannak, akik nem tudnak kitörni mobilviláguk valóságából, s az ezzel járó virtuális világmindenséget elénk táró képernyőbámulástól, ami annyira lemerevíti a testet, hogy közben az ujjakon kívül már mást nem is kell mozgatniuk. Sokkal többen vannak, akik a gyorséttermek eledeleitől alakítják szemet elriasztó alakjukat. Sokkal többen vannak, akik már késztetést sem éreznek a mozgásra, a test természetes dolgoztatására. Mert megteszi más helyettük.
Tíz-tizenöt évvel ezelőtt még döntő többségben szlovákiai játékosok futballoztak Szlovákiában. Ezt bármelyik akkori élvonalbeli mérkőzés jegyzőkönyve elárulja, s a jelenlegi játékoskeretek meg arról árulkodnak, hogy lassan eltűnnek az országban született legények a legfelsőbb osztály együtteseiből. Ha vannak országbeliek, többnyire olyan vidékről törnek fel, ahol még van ázsiója a fizikai erőkifejtésnek, a test dolgoztatásának. De már ők is egyre kevesebben jutnak az élvonalba, ezért jönnek a külföldiek, akik hajlandók a meccs alatt néha már gépies gyorsasággal számtalanszor végigszáguldani a pályán, hogy legyen mit néznie, élveznie a fűnyíró robotját otthon hagyó és szurkolni vágyó emberfiának. A robot is elvégzi a dolgát, a szurkoló is közben kikapcsolódik, a légiós is megkeresi a kenyerét. S közben, ha kimegyünk az utcára, nem győzünk azon csodálkozni, hogy egyre több az elrettentő külsejű, deformált alakú ember. S ha esetleg valamelyik orvosunk szájából elhangzik, hogy ebben az országban a Dél-Szlovákiát sújtják és viszik legnagyobb mértékben a halálba a civilizációs betegségek, nem sokat törődünk vele. Pedig magyar népességünk fogyásából a sportfogyatkozás is kihasítja már a maga részét.
J. Mészáros Károly