2018. január 16-án lett volna hetvenéves Józsa László, az egykori kiváló diószegi gólvágó (1999 óta nincs köztünk), aki labdarúgó-pályafutása során szülővárosán kívül Komáromban, Iglón, Kassán (Lokomotíva), Trencsénben és a DAC-ban is futballozott. Rendkívül erős lövéseiről volt híres, kiváló befejező csatárnak tartották. Fénykorában a Loki mezét viselte. 225 meccset játszott a csehszlovák ligában, hat és fél bajnoki évad alatt 108 gól rúgott, s ezzel tagja lett a Százgólosok Klubjának (Lokomotíva Košice 104, Trenčín 4). 1972 tavaszán lőtte az első élvonalbeli gólját, hét évvel később, 1979 tavaszán már huszonhatodik klubtagként üdvözölték a csehszlovák gólvágóelitben. Továbbá kétszeres Csehszlovákkupa-győztes (1977, 1979), játszott a kassaiakkal a KEK-ben és az UEFA-kupában (a mai Európa Liga elődje) is. Háromszoros gólkirály a csehszlovák ligában (1972/73, 1973/74, 1976/77). Egyszer volt válogatott, nem szerzett gólt.
Álljunk meg válogatottbeli szereplésénél. Már harminc felé járt, amikor meghívták az U21-es válogatottba, mint a két engedélyezett idősebb játékos egyikét. Két meccsen négy gólt szerzett! De elmaradt a folytatás, mert az U21-es válogatott legközelebbi mérkőzésére nem őt, hanem a brünni Kroupát hívták meg. Józsa megjegyezte magának ezt a mellőzést, és a további meghívókat elvből figyelmen kívül hagyta. Saját kézzel írt levelet a szövetségnek, melyben közölte, hogy befejezett mindennemű válogatottságot. „Meggyőződésem, hogy rendes férfi nem hagyja csak úgy rángatni magát” – idézte indoklását a Šport napilap.
Egyetlenegyszer – egy félidőre – kapott játéklehetőséget a csehszlovák A válogatottban, mégpedig a törökök elleni pozsonyi tét nélküli meccsen. „Azt, hogy végül is negyvenöt percre lehetőséget kaptam Vengloš szövetségi kapitánytól, annak köszönhetem, hogy a közvélemény és a sajtó – főleg a prágai lapok – nyomása erősnek bizonyult. Egy félidő kevés a bizonyításra, bár így sem szerepeltem rosszul, gólt viszont nem sikerült lőnöm. Nem volt érdeke klubom edzőjének és vezetőinek sem, hogy a válogatottban szerepeljek. Ha ők felemelik a szavukat, Kassáról is bekerülök, de nem mutattak hajlandóságot. Hiányoztam volna a Lokomotíva edzéseiről, esetleg sérülten érkeztem volna haza az utazásaimról, egyszóval jobbnak látták, ha nem mozdulok Kassáról. Nem ragaszkodott hozzám Vengloš sem, s ez ma már szintén érthető számomra. Ő a saját játékosaira, a slovanistákra épített elsősorban, velem esetleg megbomlott volna a csapat szerkezete... Engem egy szürke nemzetközi találkozón dobtak a mély vízbe, hogy kipróbáljanak. A többieket fokozatosan illesztgették be, szoktatgatták őket a légkörhöz” – nyilatkozta Józsa László az A válogatottban eltöltött egyetlen félidejéről Batta György Gólok és érmek című könyvében (1989).
