Nem akarok megsérteni senkit, csak leírom, miért gyenge önmagában a sport, mint tevékenység. Miért szorul támaszra, és mibe csomagoltatja magát. Tálcán kínálkoznak a témák. Megpróbálom megkeresni az alapvonulatot. Mai tüneteiből következtetve.
Hol jótékonykodnak, hol gulyást főznek, hol vásárt, búcsút tartanak... és közben sportolnak.
Nem véletlen, hogy a végére írtam a sportolást, mert értékrendünkben egyre inkább a társadalom perifériájára szorul. Nem élvez olyan támogatottságot, elismerést és főleg rangot, mint a korábbi évtizedekben. Felgyorsult és pénzérzékeny világunkban lassan kiszorul az emberek tudatából. Életmódunk meg olyan útra visz minket, hogy egyre kevésbé tartunk igényt a mozgásra. Költözünk a virtuális világba, csak a képernyőket bámulva, néha hosszú percekig egyetlen mozdulatot sem téve.
Ebben a helyzetben sem adja meg magát a sportélet. Létéért küzd, új hódolókra vadászik. De már nem válogathat. Szinte mindenkit elfogad, aki mozgásra szánja el magát. De ez csak az első lépés, akadályok során kell átjutnia valakinek, hogy először húzhasson magára klubmezt. Igaz, ez régen is így volt. Csak a legjobbak bukkantak ki a vízből, a többség eltűnt a mélyben. Sportoló, ember maradt, de nem ért a versenyzői fellegekbe. Pedig ebben a sokszor messziről láthatatlan világban érik a sportoló. Emelkedhet, ha felkarolják, megrekedhet, ha lehetőségeinek határaiba ütközik. Akad-e valaki, aki felismeri tehetségét, s akaraterejére építve becsomagolt kínálatába rejti, és elindul vele a csúcsok felé.
Élsportolói útvonal, amit felvázoltam, de vidéki sportrendezvényeinken is található hasonló vonás. Csomagolni kénytelenek a szervezők, hogy vonzóbbá tegyék kínálatukat. Aztán helyenként olyan csillogó köntösbe öltöztetik, hogy a megrögzött sportrajongókon kívül a többség már nem is látja, hogy eredendően miről is van szó. Mert a látszat eltakarja a lényeget. Szerencsére a rangidős, évtizedekben mérhető sportrendezvényeknél a koruk a legnagyobb ütőkártya. Minden más csak ehhez társul. Falunapi, jótékonysági és gulyásfőzős sporttal is társuló rendezvényeinken már elhiszi az ember, hogy a sport csak körítés hozzá, és nem fordítva.
Mindenkinek szíve joga, hogy mit rendez, milyen szerepet szán ebben a sportnak, de ha felvállalja a jelenlétét, adja meg neki azt a tiszteletet, ami megilleti. Sportága szabályai szerinti versengésben derüljön ki az emberek, csapatok közti különbség, s ha ennek más hozadéka is lehet, azt kellőképpen, a maga helyén kezelje, örömmel segítve a rászorulókon. Mert akárhogyan is vesszük: a jótékonysági futó- vagy más verseny elsősorban a futókról, a sportoló emberekről szól. Felkészültségükről, képességeik próbára tételéről. Nélkülük aligha lehetne jótékonykodni.
J. Mészáros Károly