Elment Kovács László az örökös vágsellyei klubtitkár. Akinek valamilyen köze volt az elmúlt négy évtizedben a dél-szlovákiai női kézilabdához, az biztosan találkozott vele. Megismerte jellegzetes hangját, derűs tekintetét, a sportág iránti lankadatlan elszántságát.
Mindannyian nagy döbbenettel fogadtuk, hogy már nincs köztünk. Nemrégen, tavaly még második virágzását élte a vágsellyei Slovan Duslo női kézilabdaklubban. És 2017. augusztus 22-én Nádszegről jött a szomorú halálhír.
Bő három éve olyan csendesen ünnepelte 70. születésnapját, mint amilyen észrevétlenül, csendesen végezte dolgát a klubirányításban. Játékosnemzedékek egész sora, köztük számos itteni magyar kézilabdázó ismerte menedzseri szokásait, emberségét.
Sikerekben is bőven volt része a közel négy évtizedes tevékenységében, amely 2004-ban egyszer már befejeződött, de mindannyiunk meglepetésére nem sokáig tartott a kézilabda nélküli élete. Visszatért, s újra ugyanazt folytatta, mint korábban. December végéig... Betegsége hónapok alatt végzett vele.

Isten nyugosztalja!

J. Mészáros Károly

 

Vágsellyei sikerek a Kovács-érában

o Három bajnoki cím a csehszlovák élvonalban (1990, 1992, 1993)

o Kilenc szlovák bajnoki cím (1995–1998, 2000–2003, 2005)

o Két WHIL-elsőség a szlovák-cseh ligában (2004, 2008)

o Két csúcs az európai kupák számos kiírása során: elődöntő az EHF Kupában (1995, 2000)