A www.szlomasport.sk megtalálta rajongóinak táborát, amely állandósult: 2014-ben 10 829, 2015-ben már 20 614, 2016-ban 20 243 látogatója volt oldalainak a világhálón. És az érdeklődés továbbra is tartós.

Pillantson bele, milyen állomásai voltak honlapunknak.

O 2013. március 15-étől vagyunk a világhálón.

O 2013. július 18-án a www.szlomasport.sk vendége volt a Gombaszögi Nyári Táborban Kovács Tamás (Tomi Kid), a legjobb szlovákiai profi ökölvívó. A galántai világ- és Európa-bajnokkal J. Mészáros Károly beszélgetett.

O 2014. július 12-én a Martosi Szabadegyetemen az Árgyélus házban találkoztunk a www. szlomasport.sk rajongóival aprólékos honlapbemutatón. J. Mészáros Károly vendége volt Kele Géza futónagykövet.

O 2015. június 29-án az éter hullámain hallhattak honlapunkról: J. Mészáros Károly volt a Pátria rádió Hangadó műsorának vendége. Itt érhető el a beszélgetés.

O 2016. március 18-án szülőfaluja, Jóka vendége volt J. Mészáros Károly, aki megragadta az alkalmat, s bemutatta a honlapot az érdeklődőknek.

O 2016. augusztus 3-án a Pátria rádióban J. Mészáros Károly bemutatta a honlapra felkerült Olimpikonjaink Szokolyitól Varga Erikig című ötkarikás összefoglalót. A műsor itt hallgatható meg.

O 2016. október 13-án A szlovákiai magyar sport(hon)lap címmel jelent meg interjú J. Mészáros Károllyal. Itt olvasható.

O 2017. január 26-án a Füleki Városi Könyvtárban ismerkedtek a jelenlevők honlapunkkal, előadott J. Mészáros Károly.

O 2017. január 28-án a www.gömörilap regionális hírportál számolt be a www.szlomasport.sk-t bemutató füleki előadásról. Itt olvashatja.

O 2017. február 21-én terjedelmes interjú jelent meg a www.korkep.sk weboldalon J. Mészáros Károllyal, amelyben a www.szlomasport.sk-ról is szó esik. Itt találja a beszélgetést.

O 2017. március 16-tól ajándék a negyedik születésnapra: új köntösben, áttekinthetőbb címoldallal, és bombajó keresővel nézheti, olvashatja minden érdeklődő honlapunkat.

O Közben számos dél-szlovákiai versenyen találkozhattak honlapunk logójával, mert médiapartnerként voltunk, vagyunk jelen.

O Honlapunk kínálata sportéletünk kincstára, eredeti felvételek, eredeti sztorik és történetek, hiteles Krónika-sorok. A sportbarátok örömforrása!