2013. szeptember 14-ét mutatott a naptár, amikor a zsitvabesenyői futó ezt a bravúrt végrehajtotta. Délelőtt az érsekújvári viadalon (8,6 km) hagyta maga mögött a mezőnyt („Csak bemelegítés volt számomra” – mondta utána), este pedig Pozsonyban a hatalmas, 3555 embert megmozgató tömegrendezvényen lett első. A 9 kilométeres távot 28:48 perc alatt tette meg. Négy kilométer után lerázta üldözőit, és csak egy néző veszélyeztette, aki befutott elé a pályára, de szerencsére nem ütköztek.