Ellenfeleket és bírókat legyőzve nyerte Bukor Ádám felszíni úszásban a lignanói Világkupaverseny 800 méteres viadalát. A 17 éves galántai uszonyos úszó a január óta engedélyezett új anyagú úszónadrágot tesztelte a Vk-sorozat olaszországi állomásán, de a sportruhadarab nem tetszett az olasz főbírónak, aki előbb nem akarta rajthoz engedni a feltörekvő mátyusföldi tehetséget, majd mikor leúszta és megnyerte a versenyt – egyetlen századmásodperccel az olasz Davide De Ceglie előtt –,  utólag kizárták, arra hivatkozva, hogy szabályokba ütköző nadrágban úszott. Csak a nemzetközi szövetség elnökének közbejárása segített abban, hogy az óvás után a túlbuzgó olasz főbíró elismerje tévedését. Utólag módosították a 800 m eredménylistáját, melynek élére ismét Bukor Ádám került. Az aranyérmet azonban nem egy megismételt eredményhirdetésen adták át neki. Annyi alázat már nem volt a vendéglátókban, hogy az igazi győztest küldjék a dobogó tetejére. Bukor a történtekről a Sztorik, történetek, esetek rovatban.

 

 

Hiába van aranyérmem, ha senki sem látta az átadását”

 

Mit mondott Bukor Ádám a lignanói Világkupa 800 méteres száma előtti, közbeni és utáni történésekről?

 

„Junior világcsúcsot akartam úszni, erre edzettem, két hétig csak erre készültem. Reggeltől már rajtam volt az új fürdőnadrág, senkinek semmi baja nem volt vele. Aztán a rajt előtt, mikor készülődtünk a versenyre, egyszeriben nem lehetett úszni benne. Megijedtem egy kicsit, mert odalépett hozzám egy idegen férfi, akiről később kiderült, hogy a főbíró, és azt mondta, ki vagyok zárva. Szerencse, hogy az edzőm, apu mellettem volt. Összevesztek, aminek az lett a vége, hogy nem zártak ki. Eddig jóban voltam az olaszokkal, ezek után azt kell mondanom: borzasztó, milyen hamisak! Mikor azt mondtam a főbírónak, engedjen úszni, mert világcsúcsra készülök, azt válaszolta: Nem lesz világcsúcs! – és a képembe mosolygott. Meginog ilyentől az ember. De gondoltam, menjünk úszni, a medencében majd megmutatom nekik. Felpörögve ugortam a vízbe. Nehezen ment, az utolsó ötven méter előtt két méternyi hátrányom volt az olasszal szemben. Ekkor már tudtam, világcsúcs nem lesz. De örültem, mert élvezetes verseny volt a végén. Szinte hihetetlen, hogy megint egyetlen századmásodperccel nyertem. Tizenegy éve úszom, s ezalatt talán kétszer láttam ilyet a medencében. Velem meg kétszer is előfordult rövid idő alatt. A poznani Világkupán négyszázon a világbajnok olasz Figinit vertem meg ilyen kicsi különbséggel, most meg honfitársát, De Cegliét. Ami utána jött, az volt aztán a fárasztó. Előbb kizártak, majd visszasoroltak az eredménylista élére. Az előzmények után meg se lepődtem rajta, hogy kizártak. Bíztam apában, aki rögtön intézkedett. Abban is bíztam, hogy elismerik az óvást, minden rendben volt, tudtuk, hogy nincs esélyük az ellenem támadóknak. Mikor beértünk a célba, tíz percig a fenekemet nézegették, keresték a fürdőruhán az összetételéről feltüntetett adatokat. Pedig tudniuk kellett volna, hogy miről van szó, hiszen mindenki abban úszott. Ez volt az első verseny, ahol tömegesen bevetették. A háttérben valami orosz–olasz fürdőruha-háború is meghúzódhat. Az se tetszhetett neki, hogy orosz fürdőnadrágban úsztam. Emiatt egész délután vacakoltunk. A többiek könnyedén megebédeltek, nekünk meg jóformán ebédre sem volt időnk. Más fél óra helyett tíz perc pihenés maradt a délutáni 200 méteres verseny előtt. Hullafáradtan úsztam, teli hassal. Borzasztó volt! Így lettem ötödik. Aztán a végén megkaptam a nyolcszázas diadalért az aranyérmet. Azt gondoltam, kihirdetnek minket, úgy mint máskor. Erre jön az apu, és mondja: itt az érem. Pedig megdolgoztam érte. Hiába van aranyérmem, ha senki sem látta az átadását. Ezért nem készült felvétel sem a dobogóról.”

 

Írta és lejegyezte: J. Mészáros Károly

 

 

Bukor Ádám szlovák felnőttcsúcsai

(2016. március 24-ig, összesen 24)

 

2012

1500 m PP (felszíni úszás): 13:26,08 (Zlín)

 

2013

800 m PP: 6:38,53 (Pozsony), 6:37,38 (Sczecin, junior Eb)

1500 m PP: 13:12,17 (Pozsony), 13:06,51 (Zlín)

 

2014

100 m PP: 37,64 (Pozsony)

200 m PP: 1:24,77 (Lignano, junior Világkupa-viadal)

400 m PP: 3:07,45 (Besztercebánya), 3:07,03 (Kecskemét), 3:06,07 (Lignano, junior Világkupa-viadal), 3:04,95 (Prága, Vk-viadal), 3:03,60 (Chania, junior világbajnokság)

800 m PP: 6:33,07 (Eger, Világkupa-viadal), 6:31,57 (Prága, Vk-viadal), 6:29,21 (Chania, junior világbajnokság)

1500 m PP: 12:49,40 (Chania, junior világbajnokság)

 

2015

200 m PP: 1:24,40 (Eger, Vk-viadal), 1:23,01 (Barcelona, Vk-viadal)

400 m PP: 3:03,46 (Barcelona, Vk-viadal)

800 m PP: 6:26,69 (Barcelona, Vk-viadal)

1500 m PP: 12:39,30 (Eger, magyar bajnokság), 12:35,91 (Belgrád, junior Európa-bajnokság)

 

2016

400 m PP: 3:02,39 (Poznan, Vk-viadal)

800 m PP: 6:25,90 (Eger, Vk-viadal)

 

Magyarázat: PP – felszíni úszás

 

Kapcsolódó írások:

 

Bukor Ádám huszonharmadik felnőttcsúcsa

 

Bukor Ádám és szemfüles szülei

 

Bukor Ádám huszonkét felnőttcsúcsa

 

Bukor Ádám tarol az örökranglistán

 

Bukor Ádám világbajnok és csúcsjavító