Páratlan aranygyűjteménye van Vlček Eriknek a kajak-kenu világbajnokságokról. Legalábbis szlovákiai viszonylatban egyedülálló, hogy tízszer ült eddig világbajnok hajóban. A komáromi kajakos a minapi milánói vb-n ismét győztes egységben ért célba, ezúttal a kajaknégyesek ezer méteres távján. Közvetlenül Denis Myšák mögött foglalt helyet, utána Tarr György és Linka Tibor következett a négyesben. Vlčeknek ez volt hetedik diadala K4-ben, háromszor K2-ben örülhetett vb-elsőségének. Olvassa el a róla készült jegyzetet és böngéssze végig sikerlistáját a Sztorik, történetek, esetek rovatban.

 

 

Mindig megtalálta helyét az aranybányász

Tudja, hol a helye, melyik, milyen összetételű hajóban kell versenyeznie, hogy meglegyen a siker. Vlček Erik először a sydneyi olimpia (2000) után összeállt komáromi kajaknégyesben kapott helyet. Világverő egységet alkottak, ahol elindultak, mindent megnyertek. Ebbe az érába tartozik a sevillai (2002) és a gainesville-i (2003) kétszeres vb-diadal, amikor Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály és Juraj Bača társaságában ezer és ötszáz méteren is elsők lettek. Az athéni olimpia nem úgy sikerült, ahogy megálmodták (bronzérem), és szétesett a korábban legyőzhetetlennek vélt sikerhajó. Juraj Bača kikerült a négyesből, és helyette érkezett Róbert Erban. Vele egy vb-arany jött össze az egységnek, így Vlček Eriknek is (2006, Szeged, 500 m). Aztán Erban helyére Tarr György ült, s egy év múlva újabb aranyhajóban (2007, Duisburg, 500 m) ült a jelenlegi legeredményesebb szlovákiai kajakos. Aztán világbajnok szlovákiai négyesben sokáig nem. Együtt hajtottak a komáromi fiúk a pekingi olimpián (2008) is, igyekezetük végén ezüstérmet akasztottak a nyakukba. Ekkor hangzott el, hogy majd Londonban jön az arany. Az egység addigi motorja, a mindig csendes Vlček Erik közben más jövőképet vázolt fel maga előtt. Kevésnek tartotta a négyesben való szereplést, és K2-ban is megpróbálta az akkor feltört Gelle Péterrel. Együttműködésük legédesebb gyümölcse a váratlan szegedi vb-arany volt (K2, 2011, 1000 m). Itt a négyesben még együtt hajtott a Riszdorfer fivérekkel és Tarr Györggyel, de egy év múlva a londoni olimpián már teljesen más helyzet alakult ki: Gellével, de Riszdorferék nélkül indult a kajaknégyes, de sem ezzel az egységgel sem a K2-essel nem került dobogóra Vlček. Jött az új, fiatalabb hullám, és a londoni olimpiai négyes szétesett. Vlček Tarral próbálkozott párosban, és megint sikerhajóba ült. Tavaly dupla diadallal (1000 m, 500 m) lepték meg ellenfeleiket és a világot a moszkvai vb-n. Minden úgy nézett ki, új sikerszámukban hajthatnak Rió felé a harminc fölött járó, tapasztalt komáromiak. Az élet azonban úgy hozta, hogy idén nem ment a tavalyi sikerpárosnak, s az egyik Világkupán kipróbálták K4-esben Denis Myšákkal és a somorjai Linka Tiborral. Gyorsan egymásra találtak. Hatodik közös futamukon már a világ teljes élmezőnyét maguk mögé utasították. Váratlan győzelmük egyben olimpiai kvótát is jelent az országnak a riói olimpiára. Megint sikerhajóban ült Vlček Erik.

2002 óta tizedszer!

J. Mészáros Károly

 

Vlček Erik vb-aranyai:

 

2002

Sevilla (K4 – 500 m, 1000 m – Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály és Juraj Bača társaként)

 

2003

Gainesville (K4 – 500 m, 1000 m – Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály és Juraj Bača társaként)

 

2006

Szeged (K4 – 500 m – Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály és Róbert Erban társaként)

 

2007

Duisburg (K4 – 500 m – Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály és Tarr György társaként)

 

2011

Szeged (K2 – 1000 m – Gelle Péterrel)

 

2014

Moszkva (K2 – 1000 m és 500 m – Tarr Györggyel)

 

2015

Miláno (K4 – 1000 m – Denis Myšák, Tarr György és Linka Tibor társaként)

 

 

Szlovákia vb-érmeseinek örökranglistája (1993–2015)

 

1. Vlček Erik 10 arany – 2 ezüst – 3 bronz

 

2. Riszdorfer Mihály 8 – 3 – 3

 

3. Riszdorfer Richárd 6 – 2 – 3

     

    5. Tarr György 4 – 2 – 2

     

    7. Gelle Péter 1 – 1 – 0

     

    8. Linka Tibor 1 – 0 – 0

     

    18. Szabó Attila 0 – 0 – 1

         Orosz Csaba 0 – 0 – 1

     

    Kapcsolódó írás:

    Kilenc vb-arany, nyolc ankétgyőzelem