2014. június 28-án zajlott a VI. Kék Duna Futás Dunamocson. A verseny hetedik felvonása kapcsán emlékezzünk a legutóbbira. Öt arc, öt interjú. Olvassa velünk.

 

Magyar Imre laza edzéstempóban nyert

Magyar Imre zsitvabesenyői futó, számos országúti verseny győztese először talált Dunamocsra. Könnyedén megnyerte a 15 kilométert. Szó nélkül nem úszta meg a célban.

 

Úgy nyert, hogy messze senki nem volt a nyomában. Hányadszor futott Dunamocson? Hogyan élte át a kilométereket Karváig és vissza?

Csak először indultam, bár már hatodszor zajlik a verseny. Kele Géza főszervező már többször hívott, de mindig egybeesett az időpont valamelyik szlovák bajnoksággal. Most először fordult elő, hogy nem ütközött semmivel, és itt lehetek. Télen voltunk itt bálban, s akkor megígértem Gézának, hogy eljövünk a futóversenyére.

 

Mit tapasztalt futóként a pályán?

Laza, edzéstempót futottam. Nagyon tetszett a Duna-parti környezet, úgy éreztem, mintha az erdőben haladtam volna. Főleg a melegtől féltem, de meglepődtem, mert szép környezetben, kinn a töltésen is nagyon könnyű volt.

 

Tehát először talált Dunamocsra, és rögtön megtetszett a vadregényes táj...

Hallottam arról, hogy jól megszervezett versenyről van szó, de korábban nem tudtam elmondani a szlovák bajnokságokat, mert egész évben szinte azokra készültem.

 

Kele Géza: Meghonosodott Dunamocson a futás

Kele Géza futónagykövet, a maratoni távok megszállottja, hazai környezetben ő a versenyigazgató és a szpíker egy személyben. A futást kihagyja. Őt is megszólítottam kérdéseimmel.

 

Túl vagyunk a VI. Kék Duna Futáson, bevonult már a történelembe. Száznyolcvanhét indulóval. Milyen a főszervező gyorsmérlege?

Nagyon örülök annak, hogy ebben a meleg időben ennyien eljöttek. Ennyi versenyzőt vártam, de nem gondoltam, hogy tényleg ennyien el is jönnek. Amit nagyon akartam, hogy ilyen sok dunamocsi részt vegyen, családok jöttek babakocsival, és gyalogoltak az öt kilométeren. Nagyon sok jó futó távol maradt, tegnap közel tizenöten lemondták a részvételt, ami egy kicsit bosszant. Más versenyek végett nem jöttek el. A Kék Duna Futás egy héttel későbbre került a versenynaptárba. Ha marad az eredeti időpontban, sokkal több jó versenyző vállalja. Így a hobbifutóknak maradt a pálma.

 

A versenynapot reggel az ovisok és az iskolások kezdték. Arról mit árul el?

Az ovisok egy nagy tömeget alkottak. A feleségem igazgatónő, kollégáival legalább három hete készültek a futásra. A gyerekekben benne volt a tűz, hogy futni, futni... És nagyon várták. A szülők legalább annyira izgatottak voltak, mint a gyerekek. Öröm volt látni azt a sok embert. Száz métert jelöltünk ki nekik. Eldördült a pisztoly. A gyerek látta a szülőt, aki a célban állt, és futott hozzá. Győztesek nem voltak, csak azokat jegyeztük fel, akik futottak.

 

A nagyok között előbb az öt kilométer ért véget, Mácsodi Gábor elsőségével. Erről mit érdemes megjegyeznünk?

Nagyon jó idővel ért célba. Nem volt ellenfele a távon. A jó futók a tizenötön próbálkoztak. Szenci színekben versenyzett, bátorkeszi származású.

 

Aztán jött Magyar Imre szólója 15 kilométeren. Edzett, versenyzett egyet, és nyert...

Elmondta, hogy nehéz volt úgy futni, hogy nem akadt igazi ellenfele. Neki csak a táv volt a kihívás.

 

Milyen távlatokat nyitott a hatodik versenyfelvonás?

A családok gyaloglása biztosan jó utat jelent. Megmozgatjuk vele a hazaiakat. És a környékbeli polgármesterek is itt voltak, gyalogoltak. Ezt próbálom erősíteni a jövőben. Emellett meghívok egy-két profit is, hogy lássanak az emberek olyan teljesítményt is, amit máskor csak a tévében nézhetnek meg. Azt akarom, hogy lehetőséget érezzen a hobbifutó is. Azért nem kapkodjuk el, és később van az eredményhirdetés, mert ez egy örömünnep a barátaimnak, a futóknak, s azt akarom, hogy jól érezzék magukat.

 

Meghonosodott már a futás Dunamocson?

Azt látom, hogy igen. A gyaloglásra is sokan beneveztek, akik tavaly gyalogoltak, azok idén lefutották az öt kilométert. Ez egy jó irány.

 

 

Szabó József: Mi nem versenyezni jöttünk, hanem futni

Helyi labdarúgók, a területi szövetség futballbírái is futottak. És rendőrök is. Nevükben Szabó József, az Érsekújvári Rendőr-főkapitányság kiképző tisztje nyilatkozott.

 

Miért futnak a rendőrök?

Szeretném mindenképpen motiválni a rendőröket, hogy a szabadidejükben is mozogjanak. Az hozzátartozik az munkánkhoz, hogy a kiképzésen belül mozgunk, futunk, edzünk. Ha a srácok a szabadidejüket is rá tudják erre fordítani, annak csak örülni tudok.

 

Hogyan ment a futás?

Maratonra készülök. Gézi a mentorom, nekem az öt kilométer csak bemelegítő táv volt. A többieknek, akik nem készülnek a hosszú távokra, nagyon megerőltető lehetett az öt kilométer. Le a kalappal előttük, komoly teljesítményt nyújtottak.

 

Versenyzés közben hogyan érezték magukat?

Én nagyon jól. Az elejétől a végéig élveztem a futást. Társaimnak lehettek kisebb holtpontjaik, de egymás segítségével megoldottuk a dolgokat. Mi nem versenyezni jöttünk, hanem futni.

 

Éppen most látjuk a célba érni az utolsó versenyzőt, aki talán nagyobb tapsot kapott, mint a győztes.

Ez minden versenyen így van. Tényleg az összes futó támogatja még a legutolsót is, mert mindenki értékeli, hogy egyáltalán elindul az illető, és megbirkózik a kilométerekkel. Ez benne a szép.

 

Magát is győzögette Kele Géza, hogy fussa le a maratont?

Engem nem kellett győzögetni.

 

Ha a mentora, akkor szakmai tanácsokat ad?

Igen. Elmondanám, hogy kollégáimmal részt vettem egy tátrai hegyi túlélési túrán. Hetven kilométeres volt. Igaz, mi csak negyvenkét kilométert teljesítettünk, megerőltetés, energialeadás szempontjából ez a sima maratoni futásnak nagyjából a másfélszerese. Ha ezt végigcsináltuk, gondolkodóba ejtett, mi lenne, ha a maratonnal is megpróbálkoznék. Ez még hiányzik az élemből. Előtte nem céltudatosan futottam, csak kedvtelésből. Innentől Gézi lát el tanácsokkal, hogy hogyan készüljek fel első maratonomra.

 

 

Mellék Istvánné nyolcvanhét évesen tette meg az öt kilométert

A verseny legidősebb résztvevője a 87 éves helyi Mellék Istvánné volt. A dunamocsiak Mimi nénije megosztotta velem tapasztalatait.

 

Beszéljem a teljesített öt kilométerről...

Már tavaly is hívott a Kele Géza, de gondoltam magamban, talán szégyen ebben a korban, habár én szeretek sportolni.

 

És idén hogyan került az indulók közé?

Csak ide jöttem, egyszerűen öltözködve, és a Géza mondta, Mellék néni, hát miért nem indulhatna. Aztán szívesen mentem.

 

Azt láttam, hogy először biciklizett, aztán gyalogolt, majd megint kerékpárra pattant, és megelőzött bennünket. Sietett?

Nagyon sokat gyalogoltam, és énekelve mentem. Fel-fel vitézek a csatára, a szent szabadság oltalmára – ezt daloltam, majd a Mennydörög az ágyú, csattog a kard, ez lelkesíti csatára a magyart, a magyart. És így meneteltem, olyan jó volt erre a dallamra haladni.

 

Elfáradt?

Nem. Hála Jóistennek, jól éreztem magam. Azt mondta a kislányom, egy kicsit ki voltam pirulva. Különben is piros arcú vagyok. Jól is lélegeztem, nem hápogtam.

 

Jövőre is futunk egyet?

Hát ha a Jóisten engedi, akkor nagyon szívesen.

 

 

Banai Tóth Pál: Mindenki jól jár egy ilyen rendezvénnyel

Banai Tóth Pál dunamocsi polgármestere a magyarországi Süttő polgármesterével gyalogolta le az öt kilométert. Volt mit tőle is kérdeznem.

 

Hogyan ízlett a futáson a gyaloglás a helyi polgármesternek?

Süttő és Dunamocs között testvérkapcsolat van. Már több éve, hogy bevezettük az öt kilométeres sétát. Most is lesétáltuk ezt a távot. Ötletünk követőkre talált, idén már többen sétáltak velünk, sőt babakocsikkal is voltak. Ezzel szeretnénk kifejezni támogatásunkat az egész rendezvénynek. Nagyon örülünk neki, hogy egyre erősebb a mezőny, már hagyományos verseny, a környékbeli is készülnek rá. Ezért sétáltuk le idén már harmadszor a távot.

 

Miért jó a falunak, hogy van egy ilyen versenye?

Itt él köztünk Kele Géza, aki több mint száz maratont futott le, és futókörökben ismert a neve. Egyben futónagykövet is. Mind a kettőnknek ez nagyon jó kezdeményezés. Géza ezzel tudja a feladatát teljesíteni, vagyis a futást népszerűsíteni, egyre több embert ebbe belevonni. Községünknek pedig ez egy olyan rendezvény, amely megmozgatja a helyieket, a környékbelieket, s most már távolabbról, akár Magyarországról is érkeznek érdeklődők. Miközben népszerűsíthetjük a Duna-partot, a dunamocsi környezetet. Mindenki jól jár egy ilyen rendezvénnyel.

 

Az interjúkat J. Mészáros Károly készítette.

 

Dicsőséglista

(Kék Duna Futás évről évre)

 

I. 2009 – később pótoljuk

 

II. 2010 – később pótoljuk

 

III. 2011 – dobogósok, 400 m, lányok: 1. Farkas Veronika, 2. Csontos Veronika, 3. Rác Gabriella (mind dunamocsi), fiúk: 1. Németh András (komáromi), 2. Hollósi Csaba, 3. Molnár Ákos (dunamocsiak).

1200 m, lányok: 1. Dobai Kinga, 2. Stefanik Vivien, 3. Egyeg Emese (dunamocsiak), fiúk: 1. Antal Ferenc (dunamocsi), 2. Németh Ambrus (komáromi), 3. Banai Tóth István (dunamocsi).

5 km, férfiak és abszolút sorrend: 1. Zakar Gergely (győri) 19:54, 2. Hollósi Sándor 21:11, 3. Antal Ferenc (dunamocsiak) 22.18, nők és abszolút sorrend: 1. (11.) Alexandra Rozbrojová (komáromi) 27:01, 2. (13.) Gabriela Némethová (őrsújfalui) 28:05, 3. (14.) Gál Ilona (marcelházai) 29:00.

15 km: 1. Anatolij Leszkiv (ukrán) 58:43, 2. Mácsodi Gábor (szenci) 58:57, 3. Bíró Károly Róbert (győri) 59:52.

Férfiak – 18-39 évesek: 1. Mácsodi Gábor 58:57, 2. Bíró Károly Róbert 59:52, 3. Ibos Csaba (komáromi) 1:02:38; 40-49 évesek: 1. Bohák Marián (komáromi) 1:05:38, 2. Zsélyi Zoltán (gútai) 1:08:14, 3. Puha Zoltán (komáromi) 1:12:11; 50-59 évesek: 1. Anatolij Leszkiv 58:43, 2. Galgóczi Imre (bátorkeszi) 1:01:00, 3. Molnár László (nagymegyeri) 1:04:33; 60 év fölött: 1. Sipos László (tatabányai) 1:06:25, 2. Béres Lajos (lekéri) 1:17:19, 3. Forró István (pati) 1:53:44.

Nők – 18-39 évesek: 1. Tóth Melinda 1:03:44, 2. Sőregi Ágnes (győriek) 1:11:36, 3. Szabó Tímea (búcsi) 1:27:32; 40-49 évesek: 1. Zuzana Bogárová (párkányi) 1:20:37, 2. Morvai Katalin (szímői) 1:27:27; 50 év fölött: 1. Nagy Etelka (únyi) 1:21:20.

 

IV. 2012 – később pótoljuk

 

V. 2013 – 15 km. 1. Švajda Gábor (Becol Bratislava) 56:01, 2. Lengyel Zsolt (Marcelháza) 1:00,7; nők: 1. Kontár Bognár Ilona (Patonyrét, Csallóközi Marathon Club) 1:20,13. 5 km, nők: 1. Tóth Tímea (Lakszakállas, AC Nové Zámky) 25:25. 1200 m: 1. Tóth Tímea, 2. Kovács Luca (Negyed), 3. Kele Fanni (Dunamocs). A legjobb dunamocsi alapiskolás futók három kategóriában: Rac Lili, Farkas Alex és Kele Fanni.

 

VI. 2014 – dobogósok, 15 km, férfiak: 1. Magyar Imre (zsitvabesenyői) 54:36; 2. Bíró Károly Róbert 58:00, 3. Takács Dávid (mindketten győriek) 59:16; nők: 1. Jana Styková (érsekújvári) 1:05:00, 2. Sőregi Ágnes (győri) 1:11:58, 3. Benyó Nikolett (komáromi) 1:16:50.

5 km, férfiak: 1. Mácsodi Gábor (szenci) 17:44, 2. Végh Attila Márió (bogyai) 18:04, 3. Dinga Krisztián (lakszakállasi) 18:34; nők: 1. Várvölgyi Patrícia (süttői), 2. Mátyás Katalin (őrsújfalui), 3. Gábor Zsuzsanna (komáromi).

1200 m, fiúk: 1. Csontos Tibor, 2. Farkas Alex. 3. Tóth Krisztofer (mind dunamocsi); lányok. 1. Klvcka Vivien (izsai), 2. Záhorská Viktória (érsekújvári), 3. Csontos Veronika (dunamocsi).

400 m, fiúk: 1. Farkas Alex, 2. Csehi Krisztián (mindketten dunamocsiak), 3. Vasas Mihály Bertalan (karvai); lányok: 1. Raftik Emma (nagymegyeri), 2. Komáromi Tamara, 3. Simsik Réka (mindketten dunamocsiak).

 

VII. 2015Itt olvasható