2014 szeptemberében ünnepelte százéves múltját a somorjai tenisz, amely elejétől kezdve a Somorjai Testgyakorlók Körébe (STK) tartozott. Összeállításunk az eltelt évtizedekről.
Fejezetek a száz év történéseiből
Nincs írásos dokumentum az indulásról, de annyit tudnak a mai utódok, hogy már 1914-ben teniszeztek a városban. Ján Šamko jelenlegi klubelnök, Varga Péter alelnök és ifj. Buday Ernő honlapunknak eljuttatott anyagaiból állt össze az alábbi visszapillantás az elmúlt száz évre.
O Banki alkalmazottak – Kotiers Gyula, Vladimír Vido, Peter Školek, Sándor Árpád... – készítették az első teniszpályákat a mostani Jó Bástya étteremmel szemben, a Kis utcában. Itt tevékenykedett a klub ötvenöt éven át.
O Következett a Pomlé park, kényszerből, mert a városfejlesztés kiűzte őket a központból, 1969-ben a futballstadion közelébe kerültek a teniszezők. Az új létesítményt 1972-ben Buday Ernő és társai kezdték építeni, s megindult az utánpótlás-nevelés.
O Új tehetségek tűntek fel az új teniszotthonban. A múlt század hetvenes éveiben ifj. Buday Ernő, Frankó György, Kaholek Ferenc, Plutzer Zoltán, ifj. Sándor Árpád, Pálinkás László, Adamcsek Károly és Stanislav Pavelka, majd a későbbiekben Varga Péter, Patrik Karel és Róbert Nagy nevét említi a klubkrónika.
O Bajnokságot a múlt század hatvanas éveiben kezdtek játszani, legtöbbször pozsonyi csapatokkal találkoztak. Külföldi ellenféllel csak egyszer csaptak össze akkoriban: 1967 nyarán 7:1-re legyőzték az osztrák Sankt Veit/Glant.
O Két kiemelkedő időszakot is emlegetnek a somorjai tenisz évtizedeiből. Az egyik az volt, amikor a felnőttcsapat a múlt század nyolcvanas éveiben feljutott az első osztályba, a másik pedig a kétezres évekre esik, amikor három éven át az első ligában szerepelt. Utóbbihoz három név is kívánkozik: Klempa Zalán, Olivér Nagy és Alexander Somogyi. A jelenlegi fiatalok közül Méri Eszter és Andriana Kráľová vitte a legtöbbre.
O Stanislav Pavelka hét évig volt a somorjai teniszklub elnöke, olyan izgalmas esztendőkben, amikor a reménytelenségből a szakosztály talpra állásáig jutottak. Három időszakra bontja a sportág 1945 utáni fejlődését a csallóközi városban. Az első a negyvenes és ötvenes évekre esik, amikor a Kotiers család dominanciája érvényesült. Kotiers Gyula ama időszak jelképe. Nem kedveztek azok az évek a tenisznek, a társadalmi és politikai meghurcolások ellenére életben maradt a szakosztály, amiben az akkori klubelnöknek elévülhetetlen érdemei voltak. Következtek a hatvanas évek, melyekre a tenisz kómából való felrázása és a klub Pomléba kerülése jellemző. S végül a harmadik időszak a hetvenes évektől napjainkig tart. Id. Buday Ernő indította útjára a somorjai tenisz felemelkedését, az őt követő játékos-, edző- és sportvezető-nemzedékek máig az újabb sikerekért dolgoznak.
Hat történet a somorjai tenisz múltjából
(Az 1957–1970-es időszakról lejegyezte: Stanislav Pavelka, válogatta és fordította: J. Mészáros Károly)
Kiút a kómából
„A múlt század ötvenes és hatvanas éveiben nem volt a tenisznek olyan társadalmi szerepe, mint napjainkban… Amikor a legjobban érdekelt engem ez a játék, a fejesek úgy döntöttek, hogy felszámolják a teniszszakosztályt, és területünket egyéni házépítésre parcellázzák fel. Ha jól emlékszem, 1962-ben történt, amikor közölték velem, hogy felszámolták a teniszszakosztályt. Mivel szakosztályunk ezentúl gyakorlatilag már nem létezett, megpróbáltam a lehetetlent. Kineveztem magamat a teniszszakosztály elnökévé, s megjelentem a Družstevník Šamorín egyesületi vezetőségének ülésén. Úgy viselkedtem, mint a teniszszakosztály „legális” képviselője, ugyanis minden szakosztályelnök tagja volt a testnevelési egyesület vezetőségének. Csekély esélyünk maradt a folytatásra. Kómába került a somorjai tenisz, temetésére és halotti torára vártak. Főleg az alacsony tagállományt kifogásolták, akkoriban csak hét fizető tagunk volt, olyan megjegyzések hangzottak el, hogy „burzsoá élősködők”-ről van szó. Ráadásul Trokan úr, a futballszakosztály elnöke kijelentette, hogy a teniszt és a sakkot ki kellene zárni a testnevelési mozgalomba tartozó sportágak közül. Ezt csak azért említem, hogy felvázoljam, milyen körülmények között és légkörben léteztünk. A lehetetlenből mégis valóság lett, amikor négy hónap alatt a hét tagból létszámunk mintegy negyvenre emelkedett. Nemcsak a családtagokat, barátokat szerveztem be, hanem gyakorlatilag a B futballcsapat felét. A testnevelési egyesület a szakosztályoknak a taglétszám alapján adott pénzt. Helyzetünk lényegesen jobbra fordult, és a labdarúgók mögött a második legnépesebb szakosztállyá váltunk. Anyagi helyzetünkön azzal is javítottunk, hogy a Koronában tombolával egybekötött mulatságokat szerveztünk. Ezután már nem hagyhattak figyelmen kívül bennünket.”
Találkozók a Korona kávéházában
„Hét-tizenkét tagú szakosztály-vezetőséget hoztunk létre, s valamennyi korábbi elnököt tiszteletbeli taggá választottuk. Baráti légkör és demokrácia uralkodott a vezetőségben, mindenki kifejthette véleményét, és a végrehajtható elképzelések nem kerültek vakvágányra. A régi teniszpályán volt egy 2x2 méteres fabódénk, ez szolgált öltözőként, raktárnak és a vízi pumpa is itt volt. Mára ez már csak romantikus emlékfoszlány. Akkoriban a Koronának, amelyet Somorja társadalmi és művelődési életének központjaként tartottak számon, három főrésze volt: a söntés, a kávéház és az étterem. Vezetőségünk rendszeresen sörözés közben a kávéházban találkozott, Írtunk jegyzőkönyvet a történtekről, de amiben megegyeztünk, ahhoz tartottuk magunkat. Megemlíteném rendszeresen és ritkábban játszó teniszezőink nevét az 1957–1962-es évekből: id. Kotiers, Kotiers Andy, id. Buday Ernő, id. Školek Palo, Gusto Školek, Adamcsek Károly, id. Sándor Árpi, Frankó György, Kaholek Feri, Kohus Jancsi, Safarit Béla, Sebestyén Jancsi, Götze Pista. Elnökként váltakoztak id. Kotiers, Vido és id. Školek. Mivel mindhárman tagjai voltak a bankvezetésnek, szakosztályunkat a bankárok klubjának nevezték.”
Pluszpénz az árvíz után
Gazdálkodásunkban nagy előrelépést hozott a nagy dunai árvíz utáni időszak. Olvastam a Pravda napilapban, hogy minden társadalmi szervezet, így a testnevelési egyesületek is árvíz utáni kártérítést igényeltek. Nekünk gyakorlatilag nem ártott az árvíz, kicsit felkapartuk az iszapot, és játszhattunk. Eleresztettem a fantáziámat, szépen körbeírtam a károkat, költségvetést is csatoltam hozzá a keletkezett károk felszámolására. Mindezt elküldtem a Pravda szerkesztőségébe, s írásom egy részét leközölte a lap, ami végeredményben felgyorsította a támogatás folyósítását. Beismerem, előtte a legközelebbi társaim is csak kinevettek. Ám újabb csoda történt, és nem a kért 28 ezer koronás, hanem a megemelt 34 ezer koronás kártérítést hagyták jóvá. Ez már komoly dolog volt, s mi tudtuk, mire használjuk fel a pénzt. Önköltséges alapon építettünk egy 5x6 méteres házikót, öltözővel és klubhelyiséggel. A klubhelyiségbe Adamcsek Károly elhozta a biliárdasztalát, különböző társasági játékokat játszottunk. A taglétszám emelését nem lehetett csak a tenisszel elérnünk. Az volt az elsődleges, de szabadidőnkben lábteniszeztünk, görhokiztunk, kiskapukra fociztunk, télen pedig jégpályát próbáltunk készíteni. Önerőből született a pálya világítása is. Ez mind a régi létesítményben zajlott.”
Somorján volt az első torna
„Hazai játékosoknak szerveztük az első tornát Somorja Díjáért. Később más, pozsonyi klubokból is jöttek játékosok… A somorjai tornák voltak az előhírnökei a továbbiaknak. Alapimpulzust adtak a Felnőttek Pozsonyi Tornasorozatához. Emlékszem, hogy a pozsonyi Matador rendezvényén mutatta meg először tehetségét a somorjai Pálinkás Laci. Végül nem vált be a sorozat, csak néhány évig létezett.”
Kettő helyett három pálya a Pomléban
„Mire felszámolták a régi teniszpályákat, szerencsére már teljesen más helyzetben voltunk, mert eldöntötték, hogy a régiek ellenértéke két pálya lesz az újonnan felépülő Pomlé sportlétesítményben. Nekem ez nem tűnt elégnek, ezért átmértem a területet, és kiderült, hogy elfér rajta három pálya és a gyakorló fal is. Gyakorlatilag senki sem hitte el, hogy ezt sikerül keresztülvinni, mert már jóváhagyták a terv- és költségvetési dokumentációt. Ettől függetlenül felkerestem a tervezet alkotóját, aki valami olyat mondott, hogy ez már kész és adott, és semmi sem fog megváltozni. Mivel nagyon egyszerű tervezetről volt szó, átrajzoltam három pályásra, s még a gyakorló fal is ráfért. A tervezőket meggyőztem arról, hogy képesek leszünk megvalósítani a tervet az eredeti költségvetésbe beleférve, ami végül sorsdöntő volt, és elfogadták a változtatásokat. A futballisták tiltakozása, hogy elveszünk az életterükből, hiábavaló volt. Az élet igazat adott nekünk, hiszen minden működik a létesítményben.”
Mercedeseken jöttek, kikaptak, jót mulattak
„Kotiers Andyval elvétve jártam teniszezni a pozsonyi Slovanba. Akkoriban a fővárosi klub osztrák játékosokat fogadott, akik három mérkőzésre érkeztek Szlovákiába. A slovanisták felajánlottak, hogy legyen egy negyedik mérkőzésük is, mégpedig Somorján. Elfogadtuk, és kellőképpen felkészültünk. Akkor még a régi pályán játszottunk, s testnevelési egyesületünk neve Družstevník Šamorín volt. Elmentem a vezetőség után, hogy támogassa a mérkőzést. Anyagilag nem tudtak segíteni, ezért naturáliában is elfogadtuk a segítséget. Tyúkokat, zöldséget, harminc liter bort. Csenkey úr volt a Sárga Rigó kerti vendéglő főnöke, vele jóban voltam, s az alapanyagért alapáron kiváló vacsorát készített számunkra. Az osztrákok az akkori időkben luxusautónak számító Mercedesekkel és tökéletes anyagi felszereltséggel jöttek. A mérkőzést fölényesen megnyertük. Az összecsapás után a Duna-ágnál nyílt lángon sült hal készült. Akkor már mindenki szomjúsága kritikus pontra ért. A megadott időpontra a körtvélyesi Kormorán étteremben, amely jelenleg már víz alatt van, harminc csapolt sör várt ránk. Ez mentett meg bennünket a kiszáradástól. Ivószükségletünket a Sárga Rigóban elégítettük ki még jobban, és szórakozásunk akkor ért a tetőfokára, amikor rendőrök jöttek figyelmeztetni bennünket az éjszakai csendháborításra. Sikerült őket meggyőznünk, hogy a város és az állam képviseletéről van szó. Végül is minden úgy végződött, hogy a három Mercedes kocsisorát elkísérték a legközelebbi településig, nehogy valami bajuk történjen vendégeinknek. Kiváló volt a hangulat, az osztrákok három-négy ausztriai és olaszországi barátságos mérkőzésre hívtak meg bennünket. Városkájuk a festői Alpokban, az osztrák-olasz határon fekszik. Ez akkoriban egy csodálatos ajánlat volt, nagyon örültünk neki. Éppen 1967-et írtunk, de a szerencsétlen 1968-as év keresztülhúzta számításainkat.”