Bugár Imre a diszkoszvetés első világbajnoka. Az egykori csallóközkürti tehénpásztor évtizedek óta Prágában él. 2015. április 14-én lett 60 éves. Kalandozzunk az életében.
Sportolói pályafutása utolsó éveiben sokszor találkoztunk, aztán is többször beszélgettünk. Gyakran adott rá alkalmat, még azután is, hogy végleg kilépett a dobogókörből.
Bugár Imre születésnapján élete öt állomására pillantottam vissza.
A kezdetekről
„A vásárúti iskolában a dobószert először Matus György adta a kezembe. Ez biztos! Vendégh Vince igazolt le elsőként, ő indított el a versenyeken. Mindkettőjüknek sokat köszönhetek” – emlékezett Imre.
A világbajnoki címről
Helsinki, 1983. augusztus 14. A férfi diszkoszvetés döntője zajlik az első atlétikai világbajnokságon. Benne csehszlovák színekben Bugár Imre. A csallóközkürti dalia melegítőben lép a ketrecbe, pörög néhányat, aztán kezéből 67,72 méterre száll a diszkosz. Ez volt az aranydobása, biztonsági kísérletnek szánta, világbajnoki címet ért. Innentől már csak élvezte a versenyt: Tanácsokat osztogatott cseh versenyzőtársának, Valentnak, szurkolt a négyszázas női futóknak, és ráijesztett szundikáló ellenfelére, a kubai Delísre, amikor ráütött a záróünnepségre elkészített dobra… Tíz nappal később Csallóközkürtön ünnepelték, a sportpályán felállított dobókörből másfél méterrel messzebbre (69,30 m) szállt kezéből a diszkosz. „Formában voltam Helsinkiben, felszabadultan versenyeztem” – emlékezik nagy diadalára.
A Los Angeles-i olimpiáról
Egy életre szóló sebet hagyott benne, hogy nem vehetett részt az 1984-es Los Angeles-i nyári olimpián. Élete formájában volt akkoriban, de a politikai vezetés úgy döntött a kelet-európai országokban, így Csehszlovákiában is, hogy nem utazhatnak sportolóik az USA-ba. „Ami megtörtént, megtörtént, Nincs mit bánkódnom rajta. Persze hogy bántott, hogy nem utazhattunk Los Angelesbe – mesélte évekkel később. – Abban az évben nagyon jó formában voltam, a legrosszabb eredményem, a 65,38 méter, elegendő lett volna a negyedik helyre. Nem mondom, hogy megnyertem volna az olimpiát, de érmet biztos tudtam volna szerezni. Szép lett volna a nyolcvankettes Eb-cím, majd a nyolcvanhármas vb-elsőség után egy évvel az olimpián is nyerni. Mindent megtettem érte, de sajnos más döntött erről, hogy nem utazhattunk. Végül is a moszkvai olimpiai ezüstérem hagyott bennem mélyebb nyomokat. Egyéni csúccsal lettem második, és ez letagadhatatlan sporttörténeti tény. A győzelemre akkor nem is gondoltam, de 66,38 méteres dobásommal nagyon elégedett voltam. Még a bronzéremnek is örültem volna.”
A pályafutása végéről
Évekig készült befejezni, de mindig talált okot a folytatásra. Már a negyedik ikszen is túl járt, amikor magas vérnyomása és makacs térdsérülése kitessékelte a dobókörből. Nem bírta megvárni, míg hazájában valaki túldobja a hatvan métert. 1995. szeptember 17-én versenyzett utoljára, azóta már csak gyerekeknek viszi el a diszkoszt egy-egy beszélgetésre. „Magas a vérnyomásom, és az orvos is eltanácsolt az élsporttól. Ráadásul a térdem is sérült, s mivel a kiküldetési szintet sem dobtam meg, törvényszerű, hogy bezárult előttem a göteborgi vb kapuja” – mondta akkoriban.
A prágai Duklában töltött húsz évről
Visszavonulása után a Dukla nemzetközi osztályára került, két évtizede ott dolgozik, közben volt képviselőjelölt, utólagos doppingvádak is érték (erről honlapunkon itt olvashat), ő azonban kitartott a katonai klubnál. „Mi tartjuk a kapcsolatot a külföldin hadseregek sportolóival, a 112 tagországot felölelő nemzetközi szervezet közreműködésével, ugyanakkor intézzük a határon túlra készülő versenyzőink ügyeit, amennyiben nem a szövetség küldi őket a versenyre vagy az edzőtáborba. Szállást keresünk nekik. Valutát kapnak, de addig nem indulhatnak el, amíg mi nem engedjük ki őket” – részletezte tevékenységüket.
Isten éltesse, kedves Imre!
Írta és szerkesztette: J. Mészáros Károly