Tíz év híján száz esztendeje él a labdarúgás a felső-csallóközi Diósförgepatonyban. Tehát 2023-ban már 90 éves. Mi tudunk a kezdetekről? Milyen volt a régi idők focija a faluban? Erről is találunk gondolatokat a 2014-ben megjelent Dióspatonyi Futballkönyvben (szerzők: Ágh István, Brányik Sándor, Lelkes Vince).
Az 1933 és 1938 közötti időszakról ez olvasható. „Egyesületünk megalakulásának időpontja a szervezett labdarúgó-együttes létrejöttével esik egybe. 1933-at írtak. Akkortájt működtek már sportklubok a Csallóközben: Somorján, Dunaszerdahelyen, Nagylégen, Nagyabonyban, Nagymagyaron, Felsőpatonyban. A futballcsapat megalakításának gondolata – visszaemlékezések szerint – elsők között a községben élő Gottwald Jozef morva telepest foglalkoztatta. Az egyesületi krónika elismerő szavakkal emlékezik meg a nevezettről, aki megvásárolta a csapat első felszerelését is. Az együttes szereplése rendszertelenül indult, egy-egy barátságos mérkőzésre korlátozódott. Néhány év múltán aztán beneveztek a csallóközi bajnokságba, ahol 1938-ig működtek.”
Napjainkban a diósförgepatonyi A csapat a dunaszerdahelyi AG Sport (VII.) ligában, a B együttes (Felsőpatonyréttel együtt) a dunaszerdahelyi VIII. ligában futballozik. Voltak ennél sokkal szebb fejezetei is falu futballjának, amely országos hírű játékosokat is adott a népszerű sportágnak.