Remák Béla kitalálta és levezényelte 1999-ben először a Bódva-kupát Szepsiben. Harmincöt futó állt rajthoz. Ebből fejlődött ki évek során – 2025. június 21-én immár huszonhetedik alkalommal zajlott – a három sportágat magába foglaló, kínálatában térségünkben egyedülálló sportrendezvény. A futáshoz 2005-től az országúti kerékpározás, 2011-ben pedig a görkorcsolya csatlakozott. Évek óta szervezésben a Dobos Zoltán, Nagy István, Balta Zsolt és Péter Éva alkotta négyes folytatja a Remák-hagyományt.
A még a múlt században alapított verseny indulóinak száma is elárul néhány érdekességet annak vonzerejéről. A három sportág megjelenése a kínálatban felduzzasztotta a részvételt is. A növekvő tendencia következtében 2014-ben 353 versenyző futott, kerekezett vagy görkorizott, s mindhárom sportágban több mint százan voltak, legtöbben a görkorcsolyázók, kettő híján száznegyvenen. Utána jócskán kétszáz fölött állandósult az indulók száma, 2018-ban kivételesen 315-re ugrott. Nagy érvágást jelentett a koronavírus-járvány, s a vele járó korlátozások. 2020-ban ugyan volt Bódva-kupa, de csak virtuális formában, s mindössze 35 jelentkezővel. Ez volt a mélypont. Azóta részvétel tekintetében is fokozatos javulás tapasztalható: háromszor száz fölé (kétszer jócskán) emelkedett, kétszer egymást követően pedig a 250 körüli létszámot jegyeztek. Ehhez hozzátartozik, hogy a szervezők 2024 óta a tömegfutás népes mezőnyét is beszámítják az indulók közé. Miért ne? Ők is mozognak, együtt élnek a Bódva-kupával.

Indulók száma a Szepsi Bódva-kupán

1999: 35 (futás)

2000: 56 (futás)

2001: 68 (futás)

2002: 65 (futás)

2003: 88 (futás)

2004: 63 (futás)

2005: 57 (futás), 10 (kerékpár) – 67 (összesen)

2006: 49 (futás), 45 (kerékpár) – 94 (összesen)

2007: 55 (futás), 51 (kerékpár) – 106 (összesen)

2008: 41 (futás), 53 (kerékpár) – 94 (összesen)

2009: 41 (futás), 38 (kerékpár) – 79 (összesen)

2010: 59 (futás), 69 (kerékpár) – 128 (összesen)

2011: 75 (futás), 77 (kerékpár), 36 (görkorcsolya) – 188 (összesen)

2012: 88 (futás), 80 (kerékpár), 62 (görkorcsolya) – 230 (összesen)

2013: 110 (futás), 119 (kerékpár), 64 (görkorcsolya) – 293 (összesen)

2014: 109 (futás), 106 (kerékpár), 138 (görkorcsolya) – 353 (összesen)

2015: 86 (futás), 109 (kerékpár), 90 (görkorcsolya) – 285 (összesen)

2016: 84 (futás), 84 (kerékpár), 102 (görkorcsolya) – 270 (összesen)

2017: 80 (futás), 109 (kerékpár), 88 (görkorcsolya) – 277 (összesen)

2018: 157 (futás), 85 (kerékpár), 73 (görkorcsolya) – 315 (összesen)

2019: 155 (futás), 63 (kerékpár), 47 (görkorcsolya) – 265 (összesen)

2020 (virtuális verseny): 25 (futás), 9 (kerékpár), 1 (handbike), 0
(görkorcsolya) – 35 (összesen)

2021: 86 (futás), 61 (kerékpár), 17 (görkorcsolya) – 164 (összesen)

2022: 61 (futás), 38 (kerékpár), 21 (görkorcsolya) – 120 (összesen)

2023:113 (futás), 52 (kerékpár), 16 (görkorcsolya) – 181 (összesen)

2024: 77 (futás + 101 (tömegfutás), 46 (kerékpár), 31 (görkorcsolya) – 255 (összesen)

2025: 91 (futás + 72 (tömegfutás), 43 (kerékpár), 47 (görkorcsolya) – 253 (összesen)

Honlapunk a Szepsi Bódva-kupa médiapartnere