/, Sztorik/Miért sírt Farkaš Henrietta?

Miért sírt Farkaš Henrietta?

Könnyező szemmel fejezte be szereplését a havas lejtőkön a pjongcsangi paralimpiai legeredményesebb sportolója. A látáskárosult Farkaš Henrietta öt paralimpiai aranyérme mellé a dél-korai országban ugyanannyi akart szerezni. Négyig jutott, miután megnyerte a lesiklást, az óriás-műlesiklást, a szuperkombinációt és a szuperóriás-műlesikást. Csak az utolsó versenyszámban, a műlesiklásban maradt el győzelem. Az 1. forduló után még vezetett a Natália Šubrtová felvezető mögött sikló, hárskúti származású, jelenleg Borský Mikulášon élő hölgy. Bosszantotta, hogy elrontotta utolsó futamát, ezért jelentek meg a szemében a könnyek. Mert felvezetőjének megígérte, mert mindent beleadott, mert...
Esete is igazolja, hogy van kiszámíthatatlan a sportban. Lehet tökéletes a felkészülés, a szervizszolgáltatás, a hozzáállás, de az embernek, versenyzőnek kell helytállnia. Nincs miért szomorkodnia Heninek, hiszen olyat hajtott végre a pjongcsangi lejtőkön és az egész paralinpián, ami páratlan a maga nemében. A gömöri lány azonban maximalista, ő feltűnően magasban jár, számára már a győzelem is csak akkor elfogadható, ha kivétel nélkül mindig megérkezik. Ezért dolgozik, ezért álmodozik, és ezért vannak könnyek a szemében, ha nem mindig őt hirdetik ki győztesnek.

J. Mészáros Károly

 

Farkaš Henrietta paralimpiai aranyai

Vancouver (2010): szuperóriás-műlesiklás, óriás-műlesiklás, szuperkombináció

Szocsi (2014): lesiklás, óriás-műlesiklás

Pjongcsang (2018): lesiklás, óriás-műlesiklás, szuperkombináció, szuperóriás-műlesiklás.

2018-03-26T10:59:41+00:00 2018.03.26.|Kategória: Címlap, Sztorik|Sportág: |