/, Sportmúlt/Fábián Ferenc emlékére

Fábián Ferenc emlékére

Szűk családi körben vettek végső búcsút Fábián Ferenctől, aki 2017. február 26-án 59 éves korában távozott az élők sorából. Neve kitörölhetetlen a csallóközaranyosi női kézilabda megalapozói közül. Rá emlékezünk.

 

Újabb tiszt a távozók sorában

Fogynak a dél-szlovákiai női kézilabdavilág tisztjei: Szenczi János, Vlahy Jenő és Méhes Tibor után Fábián Ferenc távozott az élők sorából. Mindannyian a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben a nyárasdi feltörés követői voltak, és tevékenységük községében ma is létező, látható nyomokat hagytak maguk után. Fábián Csallóközaranyoson.
Megrázó halálhíre Németországból érkezett, ahol bő két évtizede élt és edzősködött. Legutóbb éppen a HSG Hanau I. ligás ifjúsági csapatánál. Amúgy keveset hallottunk róla, külföldre távozásával eltűnt a látószögünkből. Egyszer, még 2000-ban jelentkezett, és közreműködésemmel üzent a szlovákiai magyaroknak, szakmai fejlődéséről, ottani boldogulásáról, a csallóközaranyosi távozás sebeit nem kívánta bántani. Akkor beszéltünk utoljára.
Előtte viszont rengetegszer, nyomon követhettem a Farkasdról indult pedagógus kézilabdaedző útját az aranyosi lányokkal, felfelé araszolgatásukat lépésről lépésre. A csallóközi falu összefogásának hullámhosszán komoly szakmai munka folyt az iskolai sportközpontban. Tíz év elteltével, 1987-ben jött az első nagy eredmény: szlovák bajnok lett a fiatalabb ificsapat. Elhitette a többnyire helybeli lányokkal, hogy csak övék lehet a siker. Felkészültségükkel, játéktudásukkal végigverték a mezőnyt.
Fábián Ferenc csallóközaranyosi évtizedének második csúcsa 1994-ben volt, amikor negyedik próbálkozásra Novák Jenő edzőtársával az I. ligába vezényelte a szurkolók akkori kedvenceit, a női csapatot. Emlékezetes ünneplése volt a feljutásnak. De az élvonalban már nem ült le a kispadra. Nyáron Németországba távozott.
S bár azzal a szándékkal ment külföldre, hogy egyszer visszatér, végül mégis úgy alakult az élete, hogy kinn maradt.
Ötvenkilenc évesen súlyos betegségben hunyt el Obernburg am Main németországi városban, ahol élt. Kívánságának eleget téve szűk családi körben búcsúztak el tőle. A csallóközaranyosi klub is saját halottjának tekinti. Emlékét a dél-szlovákiai kézilabda tábora is megőrzi

Feri, maradandó nyomokat hagytál bennünk, nyugodj békében!

J. Mészáros Károly

 

Három találkozás gondolatfoszlányai
Számtalanszor találkoztam, beszéltem Fábián Ferenccel csallóközaranyosi ténykedése közben. Három jelentős megállóra emlékeztet az alábbi összeállítás, amely korabeli, Új Szóban megjelent írásaimból készült.

1987
„Évtizedekben gondolkodunk” címmel írtam riportot a csallóközaranyosi kézilabda felbukkanásáról, s ebben Fábián Ferenc is megszólalt. Így méltatta a fiatalabb ifjúsági lányok csapatát, amely bajnoki címet szerzett: „Mindig csak a győzelem reményében léptek pályára, elhitték, csupán övék lehet a siker... Az esélyesek többnyire nagy mellénnyel jöttek hozzánk, aztán rendre alulmaradtak. Más bioritmusban játszottuk a mérkőzéseket, nagyon jó támadásvezetés és kitűnő védekezés kíséretében. S az akarati tulajdonságok csak felfokozták a csapat teljesítményét. Amíg a többiek között egy-két egyéniség villogott, nálunk hatan is képesek voltak erre, tudnak gólt dobni, s játékinteligenciájuk sem elhanyagolható. Amit lényegesnek tartok: ezek a lányok jól koncentrálnak a játékra, aminek, véleményem szerint, a fizikai felkészültség a meghatározója.”

1994
Ebben az évben „A közönség kedvencei” címmel írtam riportot a csallóközaranyosi női kézilabdacsapat I. ligába jutásáról. Nem hiányozhatott belőle Fábián Ferenc edző véleménye sem. „Nyolcvanhétben állt össze a női együttes, három évvel később kerültünk a második vonalba. Negyedszeri nekifutásra sikerült az I. liga kiharcolása. Mintha lépcsőkön araszolgattunk volna... Ősszel nem jött össze minden, az erősítések sem sikerültek, nézeteltérés támadt az edző-játékosok-vezetők háromszögben. Aztán megoldódtak a dolgok. Egypontos előnnyel végeztünk az élen. Számoltunk azzal, tavasszal ez nem lesz elég... Mi döntött a javunkra? Bármikor olyan tizenkét embert nevezhettem a meccsekre, akik közül akármelyiket küldtem a pályára, megállta a helyét. Rendre 14–16 kézilabdázó várt lehetőségére, és a legtöbbször az okozott gondot, ki maradjon ki a bajnokira jelöltek sorából... Erőnlétben és gyorsaságban múltuk felül a mezőnyt. Valamennyi sorsdöntő meccsünkön a második félidő utolsó tíz percében roppantottuk össze ellenfelünket, de játékosságban is jól álltunk, menet közben igazán összerázódott a társaság.”
Mindezek után Fábián Ferenc 1994 őszén már nem ült a csallóközaranyosiak kispadján az I. ligában, nyáron Németországba távozott.

2000
Hat év után hazalátogatott, felkeresett azzal, hogy van mondanivalója a szlovákiai magyaroknak. Erről is riportot írtam „A csodakovács mindenhol feltalálja magát” címmel. Ebből idézek Fábián Ferenctől: „Sínen vagyok Obernburgban, képzem magam, s közben ott lehetek a legmagasabb szintű európai bajnokság közelében. Mert az vallom: aki abbahagyja önmaga fejlesztését, az megáll a fejlődésben, s lemarad a többiektől... A kézilabdáról alkotott véleményem csak azzal bővült, hogy töviről hegyire megismerhettem, mi a profi és az amatőr játékos közti különbség. Magáról a játékról nem változott a nézetem. Továbbra is a gyors, dinamikus kézilabda híve vagyok, kemény, agresszív védekezéssel. Nincs változás a sportág bioritmusában sem. Csak többet és jobban kell dolgozni. Alapkövetelmény, hogy a játékos erőnlétileg felkészült legyen a hatvan percre. Csak erre épül az egyéni képességek kiaknázása és a csapatmunka kamatoztatása... Környezetemben szlovákiai magyarnak ismernek, mert elejétől kezdve ezt tudtukra adtam. Ha nem akarnék onnan hazajönni, Aranyoson már mindent eladtam volna. Nem szeretnék német maradni. Az élet mindig hoz valami meglepőt, nem csak a kézilabda, de esetemben semmi váratlan fordulat nem ígérkezik. Pedagógus edzőnek érzem magam, készülök haza. És ha lesz rá igény, átadom ismereteimet. Én azt tartom, lehet mindenhol csodát művelni, csak megfelelő környezet és emberek kellenek hozzá. Megfogadtam, hogy addig nem jövök haza végleg Németországból, amíg nem végzem el a sulit és nem ülhetek bundesligás csapat kispadjára.”

Írta és összeállította: J. Mészáros Károly

2017-04-01T17:38:41+00:00 2017.04.01.|Categories: Címlap, Sportmúlt|Sportág: |