/, Sztorik/Bari Adamec miatt köszönt el a DAC-tól

Bari Adamec miatt köszönt el a DAC-tól

2018 júniusában Ekecsen láthatták a nézők, hogy Bari Jenő még a DAC-ban futballozik. Az öregfiúkkal. A 46 éves egykori kiváló füleki csatár az ekecsi foci 90. évfordulójára rendezett tornán is betalált a kapuba. A csallóköziek Jencije a dunaszerdahelyiek házi gólkirálya volt, amikor 1996-ban távozott a DAC-ból. Vajon miért?
„Jozef Adamec edző miatt. Valószínűleg hibát követtem el azzal, hogy nem maradtam, de vele nem lehetett létezni – állítja hosszú évek múltán a kiváló csatár, aki nemrég még a rimaszombati III. ligás csapatot irányította. – Mikor a DAC-ba jött Adaamec, én voltam a legjobb góllövő. Mégsem kaptam tőle lehetőséget, hagyta, hogy a kispadon üljek, és figyelembe sem vett engem. Rasszista előítéleteket éreztem ebben. Ez olyan érzés volt, amely abból eredt, ahogyan velem szemben viselkedett, ahogy nézett rám, vagy ahogyan beszélt velem. Megérkezése után rögtön távolságtartó volt velem szemben, és vakvágányra tett. Érezni lehetett, hogy nem szeret. A klubvzetők győzögettek, hogy maradjak, de én nem akartam“ – idézte szavait a Novohradské noviny.
Bari Jenő pályafutása legszebb éveit élte át Dunaszerdahelyen, játszott az európai kupákban, Kínából is volt ajánlata, és közel került ahhoz, hogy válogatott mezt húzzon magára. Ebben a helyzetben jött a váltás. Előtte Füleken és Privigyén futballozott, majd a két dunaszerdahelyi év után Nyitrán, Dubnicán, Losoncon, Besztercebányán, Füleken, Ragyolcon, Fülekpüspökin, majd Haličon játszott. Azóta edzősködik.

2018-07-18T11:33:02+00:00 2018.07.18.|Kategória: Címlap, Sztorik|Sportág: |