/A dél-szlovákiai sportélet alakulása (1989-2003)
A dél-szlovákiai sportélet alakulása (1989-2003) 2017-03-06T00:32:10+00:00

J. Mészáros Károly

A dél-szlovákiai sportélet alakulása (1989-2003)

Már a 19. század második felében megjelentek a versenysportok Szlovákia mai területén, a századforduló pedig a klubok szaporodását hozta magával. Legrégibb sportegyesületként (1880) a Pozsonyi Torna Egyletet (PTE) jegyzik, 1899-ben alakult a Komáromi Futball Club (KFC), és tíz éven belül Kassa, Érsekújvár, Fülek és Ipolyság is belekóstolt a szervezett sportéletbe. Ennek az időszaknak a legnagyobb sportoló egyéniségei, Szokolyi Alajos (1871-1932) és Kóczán Mór (1885-1972) atléták, Halmay Zoltán (1881-1956) úszó, valamint Prokopp Sándor (1887-1964) sportlövő Szlovákia jelenlegi területén születtek, de magyar színekben szereztek olimpiai dicsőséget. Hovatartozásuk kérdése még ma is időnként vitákat gerjeszt a két ország ötkarikás testülete között.

Csehszlovákia megalakulása (1918) a szlovák sport, s benne a kisebbségi magyar sport kibontakozásához vezetett. A két háború közötti időszakban „kisebbségi életünk folyamán csak a sportban valósult meg a kisebbségi önrendelkezés” – áll Turczel Lajos Magyar sportélet Csehszlovákiában 1918–38 című tényfeltáró kötetében. Nemzeti alapon szervezett sportélet alakult ki, egyenrangú sportszövetségekkel. 1921-ben megszületett a Csehszlovákiai Magyar Labdarúgó Szövetség (34 klubbal, kerületek szerint szervezett futballélettel és önálló bajnoksággal), hét esztendővel később már a Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség is létrejött. Tíz évvel ezután 200 sportegyesülete és 12 ezer nyilvántartott tagja volt a szövetségnek, és tetőfokára ért a szlovákiai magyar sportélet. Az akkori virágzást félbeszakította a II. világháború, s utána a társadalmi berendezkedés már nem tette lehetővé a nemzeti alapon történő sportolást. A szlovákiai magyar ember számára – ez alól csak az újabb állampolgárság felvétele a kivétel – máig nem maradt más lehetőség, mint az országos (cseh)szlovák szövetségek égisze alatt versenyezni, mert megfelelő felkészültség esetén csak ez kínál lehetőséget a nemzetközi porondra való kilépésre.

Ipolyságon 1902-ben alakult a Honti Sport Club. E szerveződés markáns személyisége Szokolyi Alajos (1896-ban az athéni olimpián a 100 méteres síkfutás bronzérmese) volt. A városka szervezett sportéletének 100. születésnapjára 2002-ben szervezett egyedülálló kiállításon Szokolyi Alajos mellett még két paralimpikon került az érdeklődés középpontjába: Bogdán István (tolókocsiban több mind százszoros szlovákiai atlétikai bajnok, 1992-ben a barcelonai paralimpián gerelyhajításban bronzérmes) és Gáspár László (asztaliteniszben paralimpiai érmes – Atlanta 1996, Sydney – 2000).

Az általunk kutatott időszakot megelőző közel fél évszázadnak voltak nagy szlovákiai magyar sportolói egyéniségei, kiemelkedő klubsikerei is. Labdarúgásban Kubala László, továbbá Borhy Károly neves edző, a fehér Peléként emlegetett Szikora György, az 1976-ban Európa-bajnoki címet szerzett Móder József és Gőgh Kálmán, valamint Józsa László háromszoros csehszlovák gólkirály (1972/73 – 21 gól, 1973/74 – 17, 1976/77 – 18) mindenképpen közéjük tartoztak. Csapatként a dunaszerdahelyi DAC tört fel a legmagasabbra: 1985-től szerepelt az élvonalban, két évvel később kupagyőzelmet szerzett, és kilépett az európai klubporondra, 1988-ban pedig bajnoki bronzéremmel zárta az évadot.

Nyárasdon 1969 nyarán alakult a kézilabda-szakosztály, 1972 óta van női csapata a klubnak, amely bajnoki címet ugyan nem szerzett, de négy második (1981/82, 1983/84, 1992/93, 1993/94) és két harmadik helye (1984/85, 1988/89) mellé három csehszlovák kupagyőzelmet (1978, 1984, 1994) is elkönyvelhetett. Megszakítás nélkül 17 évadot töltött az élvonalban, s egyszer európai kupadöntőt is játszott.

Páratlan a maga nemében a kassai ČH vízilabdacsapatának huszonöt bajnoki címe a múlt század hatvanas-hetvenes-nyolcvanas éveiben. A sikerkovács, Bottlik László a sportág II. világháború utáni legnagyobb hazai egyénisége.

Már a háború után megjelent Galántán az ökölvívás, de szervezett keretek között 1969 óta létezik. Legnagyobb sikereit a hetvenes-nyolcvanas években könyvelte el. Előbb 1973-ban a csehszlovák I. ligába, majd egy évvel később a legmagasabb csapatbajnokságba, az extraligába jutott. Megszakítás nélkül kilenc évig szerepelt az együttes az élvonalban, 1983-ban kiesett, de még kétszer visszatért a legjobbak közé, 1990-ben már nem jelentkezett be a bajnokságba, s azóta is csak egyéni versenyeken indítja bunyósait. Legnagyobb egyéniségek: Vígh Imre (már 1947-től tevékenykedett a bokszéletben, 1969-ben is ott volt a klubélet megszervezésében), Porozsnyák László (edzőként dolgozott), Karácsony László, Gyerák Lajos, Kovács Pál, Stojka Tibor és Orel Károly.

Egyéni sportolóként kihagyhatatlan a második világégés utáni időszak legnagyobb egyéniségei közül a csallóközkürti származású, de Prágában élő Bugár Imre (a férfi diszkoszvetés első világbajnoka – 1983 Helsinki, Athén – 1982 – Európa-bajnoka, a moszkvai olimpia – 1980 – ezüstérmese), a nagyabonyi Šuranné Kuczman Éva (női távolugrásban bronzérmet szerzett az 1972-es müncheni olimpián), a füleki Szikora Pál (a nyolcvanas években 50 km gyaloglásban a világ legjobbjai közé tartozott, 1987-ben a táv legjobb idejét érte el), Lokšáné Rácz Katalin (a világháborút követő évtizedek csehszlovák vívósportjának legnagyobb női egyénisége, világbajnoki ezüstérmes – 1978 Hamburg, tizenkétszeres tőrbajnok), a dunaszerdahelyi Schwendtner József birkózó (junior szabadfogású világbajnok – 1983), a vásárúti Vími Roland asztaliteniszező (világbajnoki bronzérmes csapatban – 1991), a somorjai Orosz Csaba kenus (az atlantai olimpia kétszeres döntőse: 1000 m – 7., 500 m – 8.).

Az 1989-es rendszerváltás felkészületlenül találta a szervezett sportéletet. Dél-szlovákiai sikerbástyái (DAC, nyárasdi női kézilabdaklub) fokozatosan elvesztették a pártállami utasításra bőkezűen adakozó támogatókat, a csallóközi szövetkezeteket, az állami gazdaságokat. Abból kellett létezniük, ami maradt, s ez a forrás pedig fokozatosan kiapad(t), a korábbi sikerklubok pedig eltűntek a szlovákiai élvonalból.

Az új társadalmi berendezkedés, majd Csehszlovákia kettéválása a gazdasági mozgásteret is beszűkítette, s mindez együttvéve Dél-Szlovákia élsportjának hanyatlását hozta. E folyamat közvetlen előidézője és felerősítő tényezője az anyagi helyzet romlása, aminek még mindig nincs vége. Csökken(t) az állami támogatás, bizonyos területeken pedig megszűnt. Ugyanakkor a magánszféra felkészületlensége és lanyha támogatási kedve is hozzájárult a régió élsportjának pozícióvesztéséhez.

1904 óta jegyzik a Dunaszerdahelyi Atlétikai Clubot (DAC). A rendszerváltáskor több szakosztállyal tevékenykedő sportegyesület volt. A labdarúgás mellett kézilabda, birkózás, atlétika és asztalitenisz is létezett a klubban, amelyből 1987-ben kivált a futballszakosztály, s a többi sportág is önálló útra lépett. A labdarúgók az 1989-es politikai fordulat után gyorsan a „ha lesz rá pénzed, futballozhatsz” helyzetben találták magukat, szinte kényszerből elindultak a profizmus útján. Még négy évadot töltött a csapat a 16 tagú csehszlovák I. ligában: 1989/90 (14. helyezés), 1990/91 (4.), 1991/92 (9.), 1992/93 (4.). Az önálló szlovák bajnokság élvonalában megszakítás nélkül ötször játszották végig a pontvadászatot a dunaszerdahelyiek: 1993/94 (3.), 1994/95 (4.), 1995/96 (10.), 1996/97 (14.), 1997/98 (16.), utána egy évet a második vonalban szerepeltek, de az első helyről rögtön visszakerültek az I. ligába, ahol a 14. helyen fejezték be a küzdelmeket (1999/2000), és kiestek. Azóta a II. ligában süllyedtek egyre mélyebbre, 2004-ben nagy erőfeszítések árán maradtak a második vonalban. Az év tavaszán iráni többségi tulajdonos kezébe került a dunaszerdahelyi futball, s a távolból érkezett mecénás a csapat újabb felemelkedését célozta meg.

Válogatott labdarúgói is voltak és vannak az elmúlt másfél évtizednek: a komáromi Németh Szilárd (eljutott a legmagasabb osztályú angol bajnokságba, ma is a Middlesbrough játékosa), Pinte Attila (Magyarországot és Görögországot is megjárta), Simon Gyula (Ausztriában légióskodott) és Hornyák Zsolt (Oroszországban is futballozott) személyében. Edzőként pedig a gömöri származású Pecze Károlyt jegyzi előkelő helyen a hazai szakma, de a szakember jó hírnevet szerzett magának már Lengyelországban, Magyarországon és Törökországban is, s jelenleg Görögországban a Panioniosz Athén mestere.

A DAC-osztódás után a többi sportág képviselői közül a legtöbbre a férfi kézilabdacsapat vitte: három évadot (1994/95, 1995/96, 1996/97) töltött a szlovák bajnokság élvonalában. Ígéretes tehetségnevelés folyt a Hviezdoslav utcai alapiskolában, ahol az atlétika eresztett gyökeret. Végh Hajnalka, Szmuda Áron, Méhes Mátyás, Medgyes Renáta és társaik lépésről lépésre törtek felfelé, de az igazi kitörés még váratott magára, amikor a klub egyszerre eltűnt a szlovákiai atlétika színpadáról. 2003-ban már egyetlen versenyzője sem indult az országos bajnokságokon. Szabadfogásban jeleskedtek a birkózók, legismertebbjük, Fernyák István néhányszoros olimpikon.

Az országszerte híres és nemzetközi porondon is jegyzett nyárasdi női kézilabdacsapat szintén pénzhiány áldozata lett. 1989 után két év alatt a megszűnés határáig sodródott, de 1992-ben a szakosztály önkéntes döntés után kilépett az egyesületből, hogy átadja magát a komáromi Coimpex magáncégnek, amely Európa élvonalába akarta vinni a csapatot. Az új tulajdonos korábban soha nem tapasztalt mennyiségű és kiváló képességű játékosanyagot vásárolt össze, s az első nekirugaszkodásra ezüstérmet szereztek az utoljára kiírt csehszlovák bajnokságban. Egy évvel később megismételték második helyüket, s emellé a Szlovák-kupát is megszerezték. De milyen áron? A felemelkedés fejében ugyanis a tulajdonosok hatalmas adósságba sodorták a falut (csupán a sportegyesületnek 15,4 millió koronás tartozása maradt utánuk), majd két év elteltével hátat fordítottak a kézilabdának. A csapat újra a falué lett, s Bors József támogatói megjelenése megnyújtotta az élvonalbeli szereplés éveit, mígnem az ő távozása után a nagyszombati Rimapol cég kezébe került a kézilabda. Az anyagi támogatás helyetti puszta ígérgetések a kieső helyre sodorták a nyárasdiakat. Egy évet még próbálkoztak a második vonalban, aztán 1999-ben kiléptek a bajnokságból, megszűnt a női csapat, de később újjáalakult, s jelenleg a harmadik vonalban játszik.

A nyárasdi példa nyomán a múlt század hetvenes éveiben Naszvadon (Vlahy Jenő jóvoltából), Dunaszerdahelyen (Szenczi János), Gútán (Mahor Mihály) és Csallóközaranyoson (Fábián Ferenc, Tóth Károly) is gyökeret eresztett a kézilabda. Napjainkig a csallóközaranyosiak űzik a legmagasabb szintén ezt a labdajátékot: a kilencvenes években már játszottak az élvonalban, és 2004-ben is csak az anyagiak hiánya fosztotta meg a csapatot a szlovák-cseh közös bajnokságba jelentkezéstől.

Önálló utat tört magának a sikerek felé a vágsellyei női kézilabda, amely a sportág legerősebb hazai bástyája: több mint hat évtizedes léte alatt összesen tizenegy bajnoki címet (ebből három csehszlovák, a többi szlovák) szerzett, a legutolsót 2004-ben, kupagyőzelemmel társítva.

Komárom sportélete a kilencvenes évektől új erőre kapott, s egyre jobban izmosodik. A felújított kajak-kenu birodalomban Szabó Attila (1989) után újabb világbajnokok nőttek fel. 2004-ig Riszdorfer Mihály és Juraj Bača hatszoros, Riszdorfer Richárd és Vlček Erik pedig négyszeres vb-elsők. Egy hajóban, a kajak négyesben két éve (2001-2003) veretlenek a világon. Asztaliteniszben Ódor Évát az európai élmezőnyben jegyzik, Szlovákiában évek óta a legjobb versenyző. Élvonalban szerepel a férfi kosárlabdacsapat (2000 óta), huzamosabb ideje a férfi vízilabdacsapat (legismertebb alakja, Gergely István 2003-ban magyar állampolgárságot szerzett, s azóta már világbajnok is lett – 2003) és a férfi asztalitenisz-csapat, valamint a Hoffer sakkcsapat (2002 óta), amely újoncként szlovák bajnoki címet is szerzett. 2001-től 2004-ig játszott a legjobbak mezőnyében a VC női röplabda-együttese (A nagy előd, Bende Jutka az Eb-címig vitte). Kihagyhatatlan a város sportkrónikájából az ökölvívás, amely 2004-ben újra feltűnt a szlovák csapatbajnokságban. Még a múlt század harmincas éveiben honosodott meg Komáromban, s város egyik legsikeresebb sportágaként, versenyzői megszámlálhatatlan országos bajnoki címet gyűjtöttek. Elsősorban Jády Károly és Kovács Sándor edzők nevéhez fúződnek a komáromi bunyó aranyévei.

Somorja sportjának nem a labdarúgás az első számú büszkesége. A vívóklub az utánpótlás-nevelés szinte egyedüli szlovákiai tőrözői fellegvára. Alapjait 1962-ben Forgács Oszkár, a sportág csehszlovák nesztora rakta le a csallóközi városban. Egykori védencei szétszéledtek az országban. Érsek Árpád a párbajtőrre szakosodva Pozsonyban junior Európa bajnokot (2003 – Porec) nevelt fiából, Atillából. Székely István több évtizedes edző munkájának köszönhetően ugyancsak az utánpótlás felkészítésében jeleskednek a kajak-kenusok. Nyolc évig az élvonalban szerepelt a női kosárlabdacsapat, amely 1994-től kezdve fővárosi klubokkal fuzionálva őrizte I. ligás helyét. 2002-ben azonban kiesett és szétesett, elsősorban a hiányzó anyagiak miatt.

Öt év után került vissza 2004-ben az élvonalba a rimaszombati labdarúgócsapat. Korábban zsinórban három évadot (1996/97 – 12., 1997/98 – 6., 1998/99 – 15.) töltött a legmagasabb osztályban. A gömöri város gazdag sportkrónikájában kiemelkedő helyen található a Slovan sakkozóinak szlovák csapatbajnoki címe (1995) és Gödri Ferenc mozgássérült atléta ötpróbában szerzett két paralimpiai bronzérme (1992 Barcelona, 1996 Atlanta).

Kassa város sportéletében a jégkorong, a férfi kézilabda és a női kosárlabda még mindig virágzik, testépítésben világnagyságai voltak, vannak a Kléri László (ötszörös csehszlovák bajnok) utáni időszaknak, hiszen Jaroslav Horváth és Igor Kočiš vb-címeket szereztek, utóbbi háromszor is. Legnagyobb hanyatlás a labdarúgásban tapasztalható: a Lokomotíva és az 1.FC (korábban VSS, VSŽ) már a harmadik vonalban süllyedt, pedig utóbbi csapat a kilencvenes években két bajnoki címet (1996/97, 1997/98) szerzett, és a Bajnokok Ligájában is játszott. 2004 nyarán pedig beolvadt a licsérdi (Ličartovce) klubba.

Dél-Szlovákia súlyemelésének meghatározó utánpótlásbástyája a nagymegyeri klub, amelyben 1961-ben Evald Krajčovič rakta le a sportág alapjait. Csapatbajnokságban kétszer (1989, 1992) szerepeltek a csallóköziek a csehszlovák felnőtt élvonalban, egyéniben a nyolcvanas években Juhász László, Patasi Oszkár és Szabó Ferenc öltötte magára a címeres mezt. Később az utánpótlás-nevelésre váltott a szakosztály. Diák- és ifjúsági szinten 1995-től csapataik állandóan az élvonalban szerepelnek, 2001-től évre-évre Szlovákia legjobbjai.

Losoncon az ötvenes évek elejére nyúlik vissza a kosárlabdasport alapjainak lerakása. A krónikások Tibor Dobrocký nevéhez fűzik a sportághonosítást, de felhozzák az ismert szlovák költő, Andrej Plávka érdemeit is. A nógrádi városban sokáig főleg utánpótlás-nevelés folyt, ám a kilencvenes évek áttörést hoztak: a felnőtt férficsapat felkerült a csehszlovák bajnokság első osztályába, majd 1993-tól 1998-ig a szlovák élvonalban szerepelt. Ekkor kizárták a klubot a pontvadászatból, majd más anyagi háttérrel szerveződött újjá a férfi kosárlabda. Az E.S.O. égisze alatt bajnoki címig jutottak a losonciak (2004). További érmes helyezések: 2. – 2003, 3. – 1993 és 2002. Legnagyobb egyéniségek: Viktor Lepáček, Július Dvorský, Vít Slezák, Marčok mérnök, Atila Baláž, Peter Jančura, Jaroslav Skála és Stanislav Votroubek.

Bősön 1960 óta hódít a birkózás, a klub újraszervezése 1979-ben történt, s az elmúlt két és fél évtizedben a csallóközi község a kötöttfogás hazai utánpótlás-nevelési fellegvára lett, id. Rákóczi András vezetésével. Kétségkívül a legnagyobb siker Bátky Attila nevéhez fűződik: a junior vb-ezüstérme után – már a trencséni Dukla színeiben – 2003-ban vb-bronzérmet szerzett. Korosztályos világbajnoki érmesek Varga Balázs (20 éves korig: 2. – 1992, Kolumbia) és Gazsó Péter (kadett: 3. – 1995, Chicago). Legnagyobb egyéniségek: Bátky Attila, Gazsó Péter és Marián, Karika Tamás, Varga I Balázs, Varga II Balázs, Varga Tamás, Németh Lehel, ifj. Rákóczy András, Csörgő Péter, Meton Krisztián, Nagy Marián, Farkas Iván és Csaba.

Érsekújvárott még 1907-ben gyökeret eresztett a kézilabda, 1949-től két vonalon indult el a klubélet, mindig létezett egy városi és egy üzemi egyesület. Sokáig az utánpótlás-nevelés került előtérbe: kétszer voltak bajnokok az ifi lányok (1953, 1954) s az utóbbi évtizedben az ifjúsági fiúk értek el sikereket. Ebből az állományból meríthet a jelenlegi férficsapat a közös cseh-szlovák bajnokságban, a HIL-ben. A férfi együttes 1990-ben felkerült az I. ligába, azóta háromszor volt harmadik a közös cseh-szlovák bajnokságban (2001, 2002, 2003), ami egyben az érsekújvári kézilabda eddigi legnagyobb sikersorozata.

Kevésbé ismert sportágakban is akadtak világ- és Európa-bajnokok az elmúlt másfél évtizedben:

Csölle Gergely (a légi szakács kick-boxban 86 kilóban lett a WKA szervezet profi világbajnoka – 2000, Prága)

Varga Erik (a hidaskürti egyetemista traplövésben volt junior világbajnok – 1994, Fagnano – Olaszország)

Szojka János (a szepsi látáskárosult sportember a vakok és gyengén látók kétüléses pályakerékpár versenyének paralimpiai ezüstérmese – 2000, Sydney)

Kocsis Lajos (a zsigárdi bunyós a karate kata számában a 16-17 évesek korosztályában lett Európa-bajnok – 2000, Kalinyingrad)

Balogh Tamás (az érsekújvári sakkozó nemzetközi mester lett –Szlovákiában mindössze 16 van, Szlovákia felnőtt egyéni bajnoka – 1998, kétszeres csapatbajnok: 1998 – Bestex Nové Zámky, 2003 – Hoffer Komárno, korosztályos Eb-n 10., vb-n 21.)

Köszönet

Munkám megírásához hasznos adatokkal szolgáltak: Buzgó Lajos, Bőd Titanilla, Zsigárdi László, Szabó Zoltán, Ján Mižúr, Ivan Zelenák, id. Rákóczi András és Ponesz Elemér.

Köszönet az együttműködésért!

Forrásjegyzék:

Batta György: Tizenöt sportriport (Madách 1973)

Batta Györyg: Gólok és érmek –sportriportok (Madách 1989)

Batta György: Arcok a sportévszázad színpadáról (Komárom városa 1997)

Batta György: Szikora, a fehér Pelé (UFO Agency 1995)

Horváth István: Šport okresu Dunajská Streda II. (SZTK, pracovisko Dunajská Streda 1997)

Németh Pál: Kézilabda szívközelből (Nap 2001)

Turczel Lajos: Magyar sportélet Csehszlovákiában 1918–38 (Madách 1992)

Svet deväťdesiatych minút – Z dejín československého futbalu, druhý diel 1945–1980 (Šport 1981)

A szerző Vasárnapban és Új Szóban 1981 óta megjelent írásai

(Megjelent a Magyarok Szlovákiában (1989-2004) című összefoglaló jelentésben a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet gondozásában, kézirat leadva: 2004. augusztus 19.)